2023. április 30., 14:39

Čaputová: Az aknamentesítésben segíthetnénk

Ukrajnai látogatásából való hazatérése után Zuzana Čaputová szlovák államfő azt nyilatkozta, az Ukrajnának nyújtott lehetséges segítség ígéretes terepe lehetne az aknamentesítésben való együttműködés.

Caputová UKrajnában
Fotó: TASR

 „Ebben mi a legjobbak vagyuk” – tette hozzá Čaputová, aki előbb Eduard Heger miniszterelnökkel és Jaroslav Naď védelmi miniszterrel szeretne beszélni a segély konkrét formájáról.

„Az aknamentesítés óriási probléma. Egy nap háború harminc nap aknamentesítést igényel” – magyarázta az államfő, aki szerint a csehekkel szemben „le vagyunk maradva” a segítségnyújtásban.

Čaputová szerint Ukrajna ismét arra kért minket, hogy küldjünk egy nyomozócsoportot a háborús bűnök bizonyítékainak dokumentálására.

 Az államfő arra is emlékeztetett, hogy Franciaországgal együtt Szlovákia volt az első olyan ország, amely korábban felajánlotta szakértőit, akik azonnal érdeklődést mutattak a vizsgálatban való részvétel iránt. Čaputová szerint ez a szakértői érdeklődés a mai napig fennáll.

Azoknak, akik kétségbe vonják az ukrajnai történéseket, azt üzente, hogy menjenek oda, és próbáljanak meg egy hétig ott élni. Szerinte kétségtelen, hogy Szlovákiában hatalmas dezinformációs kampány folyik. „Tudjuk, hogy ennek egy része masszívan Oroszországból származik, és az érdek egyértelmű – az igazság és a valóság manipulálása” – tette hozzá az államfő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.