2021. augusztus 17., 08:11

Čaputová: Afganisztánban komoly emberi jogsértések veszélye fenyeget

A helyzet Afganisztánban sajnos rossz, és ez komoly emberi jogsértések veszélyét, illetve a régió stabilitásának az elvesztését hozza magával. Ez nemcsak a rosszul véghezvitt kivonulásnak, hanem a nemzetközi közösség által korábban meghatározott feltételek következetlen számon kérésének is az eredménye. Ezt Zuzana Čaputová államfő közölte az országban lévő jelenlegi helyzetre reagálva. Az állásfoglalást Martin Strižinec, az elnök szóvivője bocsátotta a TASR rendelkezésére. 

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR
Ebben a pillanatban elsősorban azoknak kell segíteni, akik segítették az afganisztáni missziónkat és az ottani közös projektjeinket, mert az életük veszélyben lehet. Szükségesnek tartom ennek a tevékenységnek a komplex kivizsgálását, hogy tanuljunk a hibákból”

 – jelentette ki.

A Talibán nevű afgán katonai mozgalom harcosai vasárnap Kabulban az elnöki palotát is elfoglalták. Asraf Gáni afgán elnök röviddel előtte Üzbegisztánba menekült.

Kabulból jelenleg több ezer ember próbál elmenni. Sok nyugati ország bezárta az ottani nagykövetségét, és evakuálja az ott lévő polgárait és munkatársait.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.