2021. augusztus 26., 18:24

Büntetőeljárás indult Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány ellen

Pozsonyi Kerületi Ügyészség csütörtökön hivatali visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűntette miatt büntetőeljárást indított Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány ellen.

Peter Kovařík
Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány
Fotó: TASR

„Augusztus 26-án a Pozsonyi Kerületi Ügyészség hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályoztatásának bűntette miatt vádat emelt Peter K. országos rendőrfőkapitány ellen. A gyanú szerint akadályozta a folyamatban lévő letartóztatás és az ezt követő büntetőeljárás menetét, amely Matej Z-t és Peter P-t érintette” – magyarázta Skladan. Mint elmondta, az országos rendőrfőkapitányt vádlottként hallgatták ki. A rendőrfőnök panaszt nyújtott be a vádemelés ellen.

Kovařík augusztus 11-én azt közölte, hogy kiáll a döntése mellett, melynek értelmében felfüggesztették a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalának (ÚIS) akcióját a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) akciója idején, amikor az ún. vezeklő tanúkat fogták el. Azt állította, hogy Diana Santisová, az ÚIS speciális csoportjának nyomozója megsértette a belső előírásokat, és nem volt engedélye a beavatkozásra.

Egyúttal hangsúlyozta, hogy gyorsan kellett döntenie. Elutasította a politikusok azon vádjait, melyek szerint bármi köze lenne a Tisztítótűz (Očistec) és a Marhapásztor (Dobytkár) nevű ügyek vádlottjaihoz. „Kerüljön sor mindennek a törvényes átvizsgálására, az ÚIS tevékenységét is beleértve. Úgy tudom, hogy Santusová félrevezette felettesét, és ha úgy járt volna el, ahogy kellett volna, akkor most nem itt lennénk” – tette hozzá a rendőrfőnök. Amikor Kovařík megtudta az ÚIS igazgatójától, hogy a beavatkozás törvényes, lehetővé tette annak befejezését.

Az ÚIS július végén lépéseket tett a sajtóba került ügyekkel kapcsolatban. Ennek oka az a gyanú volt, mely szerint az ügyek kapcsán vizsgálódó nyomozók manipulálták a tanúvallomásokat.

Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány elutasítja a vádakat a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) akciójának a felfüggesztése kapcsán, amelyre a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségben (NAKA) történt bevetés idején került sor. Az ügyben panaszt nyújtott be, és elfogultság miatt kifogást emelt a Pozsonyi Kerületi Ügyészség minden ügyésze ellen.

„Megerősíthetem, hogy csütörtökön átvettem a vádemelést az ügyésztől. Egyáltalán nem értek ezzel egyet. Kihallgattak, panaszt nyújtottam be, és elfogultság miatt kifogást emeltem a Pozsonyi Kerületi Ügyészség minden ügyésze ellen. Az egészet úgy érzékelem, hogy a NAKA-n történt nagy ügyek kivizsgálása miatt továbbra is nyomást gyakorolnak a rendőrségre” – közölte Kovařík.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.