2019. december 18., 12:14
Frissítve: 2019. dec. 18. 20:09

Büntetőeljárás indult Dobroslav Trnka volt főügyész ellen

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított Dobroslav Trnka volt főügyész ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanújával. Erről a rendőrség tájékoztatott a közösségi hálón szerdán.

Fotó: TASR

A büntetőeljárás tárgyát képező állítólagos bűntettet a gyanúsított 2007 és 2014 között követhette el.

Köztisztviselőként nem teljesítette a Büntető törvénykönyvből következő kötelességét, és miután M. K.-tól átvette az SIS Gorilla fedőnevű hírszerző akciója során készült hangfelvételt, amelynek alapján több bűncselekmény gyanúja is felmerült, azt elrejtette, tehát nem adta át a bűnüldöző szerveknek” – áll a rendőrségi közleményben.

A rendőrség szerint Trnka azért járt el így, hogy anyagi javakat biztosítson a maga és Marian Kočner számára. Emellett jogtalan előnyökhöz akart juttatni olyan személyeket, akik a szóban forgó hangfelvételen szerepelnek, és az általuk mondottak különféle bűncselekmények elkövetésére utalnak.

A büntetőeljárás ezen szakaszában nem adunk bővebb tájékoztatást”

– közölte szerdán a TASR-rel Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) szóvivője. Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a Főügyészség nem nyilatkozik a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, és továbbra is fenntartja az októberi állásfoglalását. Akkor Jaromír Čižnár főügyész a fegyelmi eljárás elindítása miatt átmenetileg felfüggesztette Dobroslav T. ügyészt.

A Gorilla-hangfelvétellel való üzletelésre utal az a Denník N által októberben közölt állítólagos beszélgetés, amely Dobroslav T. és Marian K. között zajlott le. A beszélgetésből az derül ki, hogy Marian K. mérges a volt főügyészre, mert a Gorilla-felvétellel megpróbálta megzsarolni Jaroslav Haščákot, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosát. Ő ugyanakkor elhatárolódott az ügytől, és tagadta, hogy bármi köze lenne azokhoz a „vélt tevékenységekhez”, amelyekkel a beszélgetés alapján összefüggésbe akarják őt hozni. 

Októberben több szlovákiai szerkesztőség is kapott e-mailt egy URL-címmel, amelyen állítólag a Gorilla-hangfelvétel hallgatható meg. A hangfelvétel állítólag egy pozsonyi Vazov utcai házban készült. Ennek átiratát 2011 decemberében közölték névtelenül. A felvételen állítólag Jaroslav Haščák, a Penta társtulajdonosa hallható, amint politikusokkal beszél a 2005-ös és 2006-os állami üzletek provízióiról. Haščák és a Penta megkérdőjelezi a felvétel hitelességét. 

A Gorilla-hangfelvételt 2018 decemberében találta meg a rendőrség Marian K. üzletember házában. Dušan Kováčik speciális ügyész szerint egyelőre nem biztos, hogy tartalma teljesen azonos a Gorilla-aktával, ezt csak a Szlovák Információs Szolgálat tudná megerősíteni. A felvétel hitelességét Anton Šafárik, az SIS vezetője nem erősítette meg.   
Egyetlen politikus sem állt ki az egykori főügyész mellett

Az államfő a hangfelvételek kapcsán megjegyezte, más bűncselekmények gyanúja is felmerül. Zuzana Čaputová reméli, a hatóságok ezeknek is utánajárnak. 

Peter Pellegrini kormányfő hangsúlyozta: aki bűnös, bűnhődjön. Denisa Saková a hatóságok hatékony fellépését dícsérte.

Az ellenzék határozottabb fellépést vár,

elfogadhatatlannak tartják, hogy Trnka a mai napig szabadlábon van. Felvetetették ugyanakkor, hogy a NAKA lépései illeszkednek a kormánypártok választási kampányához.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.