2020. október 19., 19:25

Bűnös, de nem mindenben a volt főügyész

A Főügyészség 3. fegyelmi bizottsága az első vádpont alól felmentette Dobroslav Trnka volt főügyészt, a második vádpontban viszont bűnösnek találta őt. A bizottság a hétfői ülésen döntött Trnka ügyében.

Fotó: TASR

Trnka ellen a Markíza televíziónak adott interjúja miatt indítottak fegyelmi eljárást. Az első vádpont arra vonatkozott, amit a Marian K.-val folytatott beszélgetését rögzítő felvételről mondott, a második pedig a Jozef Majský szabadon bocsátásáról szóló részre. Ez utóbbi vádpontban bűnösnek mondták ki Trnkát, büntetésképpen pedig a fizetését három hónapra 15 százalékkal lecsökkentették.

A fegyelmi bizottság döntése nem jogerős. Jozef Szabó felperes, a főügyész helyettese azonnal fellebbezett. A fellebbezésről a fegyelmi szenátus fog dönteni.

A hétfői döntés indoklása szerint Trnka a 2019. október 15-én készült interjúban nem mondott a Marian K. nagyvállalkozóval folytatott állítólagos beszélgetésével kapcsolatban semmi olyat, ami indokolttá tenné a fegyelmi eljárást. Trnka a bizottság szerint nem ismerte el az interjúban, hogy a vállalkozóval folytatott kommunikáció valódi.

Szabó továbbra is a legszigorúbb büntetés kiszabását követeli. Szerinte Trnkát meg kell fosztani az ügyészi tisztségétől. „Súlyos fegyelmi vétség történt, súlyosan megsértette az ügyészek etikai kódexét is, így viselnie kell a következményeket” – hangsúlyozta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.