2019. december 29., 12:04

Bugár Béla: Ha Danko veszélyeztette volna Szlovákia irányultságát, távoztam volna a kormányból

Ha Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke véleménye a Szlovák Köztársaság irányultságáról a gyakorlatban is megjelent volna, akkor a Most-Híd az elnöke szerint távoztak volna a kormányból.

Bugár Béla
Archív felvétel
Fotó: TASR

„De ilyen nem történt” - nyilatkozta Bugár Béla a TASR hírügynökségnek.

Az elnök hozzátette, hogy a mostani koalíció nagyon furcsa volt,

azt tekintetbe véve, hogy a Most-Híd választói másként látják a dolgokat, mint az SNS, vagy a Smer-SD választói - elvégre ezen pártok programja különböző. Ennek ellenére úgy látja, hogy a jelenlegi kormánykoalíció idején sokkal többet tudtak tenni a kisebbségekért, mint az előző kormányok idejében összesen.

Egy kormánykoalíció nem szeretetből kötődik.

„Ez egy szövetség, melynek célja az egyes partnerek programjainak egyesítése, mellyel az ország lakosságát kívánjuk szolgálni. Néha persze különbözik a véleményünk” - mondta Bugár Béla. „Például, mi kijelentettük, ha Andrej Danko az ország nemzetközi irányultságát befolyásoló véleménye valóssá válik, akkor távozunk a kormányból. Nem így történt. Sokszor beszélt az orosz barátságról, de Szlovákia irányultsága nem változott meg” - folytatta a Híd elnöke.

A kisebbségi kérdések terén - Bugár szerint - sokkal többet sikerült elérniük, mint bármikor korábban; emlékeztetett például az oktatási törvény módosítására, mely magyar iskolákat mentett meg a bezárástól. „És ezt az SNS minisztériuma segítségével tudtuk véghezvinni” - egészítette ki. Megemlítette továbbá a kisebbségi alap pénzügyi forrásainak emelését, a kisebbségi nyelvek használatának kiterjesztését a bíróságokon, hivatalokban, vagy az üzletláncokban.

Bugár azt nem mondta, hogy el tud-e képzelni egy következő koalíciót ugyanezekkel a partnerekkel.

„Nagyon sok csontváz esett ki a szekrényekből. Fontos tény viszont, hogy a választók döntenek. A 2016-os tapasztalatom alapján azonban már nem óhajtom kijelenteni, hogy kivel vagyunk hajlandók kormányra lépni, és kivel nem” - mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Šanca párt elnöke, Viliam Novotný már kijelentette, nem akar a Smer-SD-vel koalícióra lépni. „A Šanca párttal ugyanakkor az a megegyezésünk, hogy a parlamenti választás után konszenzus dönt a további együttműködésünkről.”

Ha Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után kiléptek volna a kormányból, semmit sem értek volna el vele. „Lett volna 6-7 százalékunk, semmi több. Az összes közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a Smer-SD nélkül akkor sem lehetett volna kormányt alakítani” - emelte ki Bugár Béla, hozzátéve, hogy hirtelen érzelmi felindultságból nem lehet felelős politikát folytatni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.