Brit beavatkozás a 2023-as szlovák választásokba? Robert Fico szerint az Egyesült Királyság kampányt finanszírozott a Smer-SD ellen
Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) szerint az Egyesült Királyság külügyminisztériuma brit médiacégen keresztül finanszírozott egy befolyásolási kampányt a 2023-as szlovák parlamenti választások során, amely a Smer-SD ellen és a Progresszív Szlovákia (PS) javára irányult. Fico a marker.sk cikkére hivatkozva azt állítja, hogy a brit külügyminisztérium közel 10 millió font értékű szerződést kötött a Zinc Network nevű londoni ügynökséggel, hogy közép- és kelet-európai országokban – köztük Szlovákiában – politikai aktivistákat és influenszereket toborozzon és mozgósítson.

A miniszterelnök szerint ez „szándékos és célzott beavatkozás egy külföldi nagyhatalom részéről, amely ráadásul NATO-szövetségesünk is”, és hozzátette, hogy a brit külügy nem cáfolta a vádakat, csupán annyit nyilatkozott: „demokráciáért, emberi jogokért és a jogállamiságért küzdenek”.
A szlovák külügyminisztérium ennek nyomán bekérette Nigel Baker brit nagykövetet, akitől részletes magyarázatot várnak az esetről. Juraj Blanár külügyminiszter hangsúlyozta: ha nem kapnak kielégítő választ, további lépések következnek, beleértve az aktivisták nevének nyilvánosságra hozatalát is. Hozzátette ugyanakkor: céljuk nem a diplomáciai kapcsolatok kiélezése, hanem a helyzet tisztázása.
Marek Eštok, a külügyminisztérium államtitkára jelezte, hogy Szlovákia az ügyet az Európai Unió szintjén is napirendre kívánja tűzni, például az EU–Nagy-Britannia kapcsolatokkal foglalkozó tanács keretében. Az Európai Bizottságtól is értékelést kérnek, és szeptemberben a hibrid fenyegetésekről és választási beavatkozásokról szóló uniós viták során is napirendre kerülhet az ügy. Tibor Gašpar, a parlament alelnöke (Smer-SD) parlamenti vizsgálóbizottságokban is tárgyalná a témát.
A marker.sk cikke szerint a brit kormány „titokban százakat finanszíroz”, hogy politikai tartalmakat gyártsanak – például YouTube-on – más országok választási kampányaira hatással léve. A kampány célja állítólag a fiatal szavazók mozgósítása volt a 2023-as szlovák parlamenti választásokon.