2024. május 7., 08:41
Frissítve: máj. 7. 19:51

Bombariadó volt több mint ezer iskolában

Pozsony megye, Nagyszombat megye, Zsolna megye, Trencsén megye és Nyitra megye iskoláiban is bombariadó volt ma reggeltől.

bombariadó
A nádszegi gyerekek az iskola udvarán
Fotó: Nádszegi polgármesteri hivatal

A rendőrség egyelőre vizsgálja a bejelentéseket.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) foglalkozik az iskolákba érkező bombafenyegetésekkel. Több mint 200 iskolának címezték őket szinte egész Szlovákiában. A rendőrség azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, hogy megelőzze az iskoláknak küldött e-mailekben említett lehetséges következményeket. Erről a közösségi hálón is tájékoztatott.
"Minden óvintézkedést megteszünk, hogy elkerüljük az életet és a testi épséget fenyegető veszélyt. Az ilyen fenyegetéseket a rendőrség nem veszi félvállról, ezért az intézkedésekbe a NAKA munkatársain kívül más rendőri erőket is bevontunk" - tette hozzá a rendőrség. Bevonták a tűzszerészeket, a speciálisan kiképzett szolgálati kutyákkal rendelkező kutyavezetőket és az egyes rendőrségi regionális igazgatóságok rohamrendőri egységeit.
A rendőrség kapcsolatban áll az egyes iskolákkal is, amelyek teljes mértékben együttműködnek velük. "A múlt héten több mint 120 iskolának küldtek hasonló e-mailt a Pozsonyi régióban" - emlékeztetett.
Az összegyűjtött bizonyítékok alapján a NAKA nyomozói mindkét esetben terrorcselekmény különösen súlyos bűncselekménye miatt indítottak büntetőeljárást. Az elkövetőre így 20-tól 25 évig terjedő börtönbüntetés vagy életfogytiglani szabadságvesztés vár. "Intenzíven dolgozunk a cselekmény tisztázásán és az e-mailek kibocsátójának felkutatásán, együttműködünk más biztonsági szolgálatokkal és külföldi partnerekkel is" - jelentette ki a rendőrség. Pozsony megyében a Malackai, Szenci és Bazini járás iskoláiban jelentettek bombariadót, tájékoztatott a Pozsonyi Megyei Rendőrség szóvivője, Silvia Šimková.

Szülői bejelentések alapján bombariadó miatt kiürítették a jókai, nádszegi, zsigárdi  és hidaskürti iskolákat is.

Régiós tudósítónk értesülései szerint a NAKA is kint van a helyszínen, jelenleg a Felső- és Alsószeli iskolákat vizsgálják át, a Galántai járásban több iskolát evakuálták, a gyerekek egyelőre kint vannak az iskolaudvarokon.

Értesülések szerint az iskolákba az alábbi szlovák nyelven írt emaileket juttatták el: 

A városaitokban a mudzsáhidok megölnek benneteket, bárhol is vagytok. Az iskola területén bomba van. A fájdalmas vég utolér benneteket. Harcosaink jó céllal érkeztek, hogy elhozzák nektek az iszlám vallást. Végeredményben az üdvösség az iszlámban van, nem a ti hamis vallásaitokban.

Amikor a testvéreink a rendszer miatt menekültek, ti lezártátok a határaitokat. Azt gondoltátok, hogy ez megvéd benneteket a teremtőtökkel való találkozástól? Most itt vagyunk az egész országotokban. Csak az a lehetőségetek van, hogy csatlakoztok hozzánk, vagy megadjátok magatokat, vagy meghaltok.

És jaj annak, aki agressziót követ el ellenünk.

fenyegető email
Fotó:  reprofotó/ma7

Drucker: Borzasztó dolog azzal fenyegetni, hogy bomba fog robbanni egy iskolában

Borzasztó dolog azzal fenyegetni, hogy bomba fog robbanni egy iskolában – jelentette ki Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter a közösségi médiában arra reagálva, hogy bombariadó van az ország több iskolájában is. A miniszter közölte, reméli, a rendőrség a tettes nyomára bukkan.

A legújabb értesülések szerint már a Kassa megyei iskolákban is bombariadó van.

A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy ne essen pánikba, a rendőrség mindent megtesz gyermekeik biztonsága érdekében.

Amennyiben a gyermeke iskolájában jelentettek bombariadót, és az iskola értesítette Önt, kövesse az utasításaikat, vagy lehetőség szerint a lehető leghamarabb menjen el a gyerekéért, hogy a rendőrség zavartalanul folytatni tudja a szükséges intézkedéseket"

- tájékoztat a rendőrség..

A biztonsági intézkedésekről, illetve az iskolák pontos címéről a rendőrség nem ad tájékoztatást.

bombariadó
Gyerekek a nádszegi iskolaudvaron
Fotó:  Nádszegi polgármesteri hivatal

Régiós tudósítónk a nádszegi polgármestertől, Kacz Évától megtudta, hogy a falu iskoláját a helyi rendőrség vizsgálta át, a gyerekeket innen is evakuálták, mint ahogyan Galántai járás többi teljes szervezettségű iskolájából is, a legtöbb gyerek már otthon van a szüleivel. Ugyanígy befejeződött a felsőszeli iskola ellenőrzése is, bombát ott sem találtak. 

bombariadó
A féli gyerekek is biztonságban vannak
Fotó:  Facebook/Pomichal István

Pomichal István féli polgármester a közösségi oldalán tette közzé a hírt, hogy náluk is evakuálták a gyerekeket az iskolából, akik mind biztonságban vannak.

A rendőrség aktuális nyilvántartása szerint összesen 995 iskolában volt bombariadó. A bombariadó továbbá 110 bankot érintett és 40 elektronikai szaküzletet. A rendőrség erről a közösségi oldalán tájékoztatott.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2024. 05. 08., sze - 09:06

Ide vezetett az eszetlen merkeli "wilkommen refugees"! Az a sok primitív felvidéki hatökör is nézzen magába, akik a magamfajtát lefasisztázta, kirekesztőnek bélyegezte, mert mi nagyon sokan előre tudtuk, hogy ez lesz, hogy ezek nem dolgozni, hanem ingyen, munkavégzés nélkül jól élni özönlenek Európába! És nem felejtettem el, hogy néhány címzetes idióta, akik újságírónak titulálják magukat (végzettség nélkül is!), ugyancsak élen jártak és járnak ma is a konzervatív nemzetiek megbélyegzésében! Ide jutottunk mára. Ez a primitív horda hódítani, ingyen jól élni jött és jön Európába, nem pedig dolgozni! Ezt akartátok, idióta liberálisok?!