Blanár: Csökken az esély a tűzszünetre, de a párbeszédet folytatni kell
A tűzszünet esélye Oroszország és Ukrajna között csökken, mivel Moszkva katonai előretöréseket, sikereket ér el– jelentette ki Juraj Blanár külügyminiszter (Smer-SD) a TA3 Politikában című vitaműsorában.

Blanár hangsúlyozta, hogy bár a tárgyalások nehezek lesznek, a diplomáciai kommunikációt fenn kell tartani.
– erre való a diplomácia, fogalmazott Blanár az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Fontosnak tartja, hogy
Donald Trump korábban kétszer is tárgyalóasztalhoz ültette a háborús feleket.
– mondta.
A vitaműsor másik vendége, Beáta Jurík (PS) egyetértett abban, hogy szükség van a párbeszédre, ugyanakkor szerinte egyértelmű, hogy Oroszország nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra.
– mondta, majd hozzátette:
a cél nem az, hogy legyőzzük Oroszországot, hanem hogy megállítsuk, távol tartsuk határainktól, és világossá tegyük számára, hogy katonai eszközökkel nem nyerheti meg ezt a konfliktust.
Jurík bírálta a szlovák kormányt, amiért elutasítja az Ukrajnának nyújtandó katonai segítséget, valamint kiemelte a gazdasági nyomásgyakorlás szükségességét is. Méltatta, hogy Szlovákia végül támogatta a háborús bűncselekményeket vizsgáló különleges nemzetközi törvényszék felállítását.
Blanár korábban a megbocsátás szükségességéről tett kijelentéseit azzal indokolta, hogy el kell gondolkodni azon, milyen viszonyt kíván Szlovákia ápolni Oroszországgal a tűzszünet és a béketárgyalások után.
– hangsúlyozta. Ugyanakkor hozzátette:
Szlovákia elítéli a civil lakosság elleni támadásokat és a nemzetközi jog megsértését.
A külügyminiszter megismételte: Pozsony csak abban az esetben támogatja az Oroszország elleni újabb uniós szankciócsomagot, ha az ország garanciákat kap. Jurík ugyanakkor bírálta, hogy Szlovákia, más országokkal ellentétben, nem készül fel az orosz gázról való leválásra. Blanár ezt visszautasította.
A beszélgetés során szó esett a július 5-i Cirill-Metód ünnepségről is, amelyet a dévényi várnál tartottak. Jurík szerint az esemény méltatlan volt, és szerinte csak megerősítette az érték- és kultúrahiányt, amit Robert Fico kormányfő (Smer-SD) maga után hagy. Blanár viszont egyetértett Fico korábbi kijelentésével, miszerint a „határtalan progresszivizmus és liberalizmus” veszélybe sodorhatja az országot. A miniszter ennek fényében támogatja az alkotmánymódosítást.