2025. június 19., 11:08

Blanár: befejeződtek a repatriációs járatok

A Közel‑Keletről indított, a szlovák minisztériumok által koordinált repatriációs járatok egyelőre befejeződtek. A Szlovák Köztársaság Külügy‑ és Európai Ügyek Minisztériuma továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és szükség esetén ismét azonnali intézkedésre kész – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Juraj Blanár külügyminiszter (Smer‑SD).

Juraj Blanár
Fotó: TASR/AP
Jelenleg minden, az Izrael és Irán közötti konfliktus kiéleződéséből adódó igényt kielégítettünk, ugyanakkor készen állunk arra, hogy kapacitásaink keretein belül újabb válsághelyzetet is gyorsan kezeljünk”

– tette hozzá a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a lebonyolított repatriációs járatok révén Szlovákia nem csupán saját állampolgárait, hanem további 24 ország polgárait is segítette a konfliktusövezet elhagyásában.

Roman Berkes, a Szlovák Utazási Irodák és Utazási Ügynökségek Szövetségének elnöke elmondta: az utazási szolgáltatók máris reagálnak a térségben bekövetkezett eseményekre.

Bizonyos, Izraelbe és Jordániába tervezett utak és tartózkodások lemondásra kerültek. A környező országokra – Törökországra, Ciprusra, Egyiptomra és Tunéziára – vonatkozóan azonban nincs változás, ezekre a célpontokba továbbra is szervezünk utakat. Egyelőre nincs ok semmiféle módosításra”

– hangsúlyozta.

A minisztérium és az utazási irodák képviselői csütörtökön felhívták a nyári üdüléstervezők felelősségteljes magatartására a járattervek és utazások megtervezése során, továbbá javasolták, hogy tegyenek meg minden olyan lépést, amely szükség esetén megkönnyíti a szlovák hatóságok számára az üdülők elérését és támogatását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.