2020. november 19., 17:36

Blaha bűnügyi feljelentést tesz Matovič, a védelmi miniszter és Krúpa képviselő ellen

Ľuboš Blaha (Smer-SD) a szlovák parlament ellenzéki tagja bűnügyi feljelentést tesz Jaroslav Naď honvédelmi miniszter, Igor Matovič miniszterelnök és Juraj Krúpa (a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője) ellen. Elmondása szerint a faj, nemzet és hit meggyalázásának bűncselekményét követték el. Ennek okaként, a november 17-i tüntetések résztvevőivel és szervezőivel kapcsolatos nyilatkozataikat hozta fel Blaha a közösségi hálón.

Naď honvédelmi minisztert Blaha azért bírálja, amiért majmoknak, agresszív szélsőségeseknek és pszichopatáknak nevezte a tüntetőket.

Naď miniszter így becsmérelte a tisztességes és becsületes emberek tízezreit, a szlovák nemzet tagjait, akik meggyőződésük miatt vettek részt a kormány elleni tüntetésen

 - mondta Blaha. Szerinte a szlovákság folyamatosan megvetéséről van szó, az emberek dehumanizálásáról, akik a kormányhoz kritikusan viszonyulnak.

A képviselő szerint a miniszterelnök több tízezer embert is meggyalázott a meggyőződésükért, amikor azt mondta, hogy a pozsonyi tüntetést a "maffia és fasiszták" hajtották végre.

Különösen megsértette az ellenzéki politikai pártok képviselőit, aktivistáit és szimpatizánsait

- mondta, és követelte a "példaértékű büntetést".

Blaha fenntartásait fejezi ki azzal kapcsolatban is, hogy Krupa televíziós beszélgetés során a tüntetőket "lúzerként" jellemezte. Szerinte ez konfliktusban van nemcsak a jó erkölccsel, az elemi politikai kultúrával, hanem a büntetőjoggal is.

Emberek ezrei tiltakoztak Pozsonyban kedden (november 17-én) Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök kormánya és az új koronavírus járványa miatt hozott intézkedések ellen, a jelenlegi rendkívüli állapot és a gyülekezési tilalom ellenére.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.