Bittó Cigániková szerint sikerült az inkvizíció
Tegnap megszavazták a parlamenti képviselők Jana Bittó Cigániková leváltását a parlament egészségügyi bizottságának éléről, mivel a képviselők szerint alkalmatlan a posztra.

Bittó Cigániková reakcióképpen elmondta, az inkvizíció sikeres volt, de ez se gátolja őt abban, hogy még inkább küzdjön a nők jogaiért. Hozzátette azt is, várható volt a leváltása a bizottság éléről.
– magyarázta hozzátéve, hogy az ok állítólag a végzettsége volt. Mint mondta, az egészségügy irányításához nem kell tudni, hogyan kell megoperálni a vakbelet, majd hozzátette, az indokot, hogy képtelen együttműködni a szakemberekkel, nem ő tagadta, hanem egyenesen az emberek a gyakorlatból.
A harmadik ok a nők jogaiért folytatott harca volt, ami szerinte tulajdonképpen a valódi ok.
„Ha a kollégáim úgy gondolják, hogy segít nekik, ha az egyik székről átülök a másikra, hát nem” – tette hozzá a politikus, aki sok sikert kívánt utódjának, az egészségügyi bizottságot ideiglenesen vezető OĽaNO-s képviselőnek, Anna Záborskának. Bittó Cigániková szerint a szavazás eredménye csak azt mutatja, hogy az SaS nem tárgyalt a koalícióval.
Richard Sulík, az SaS vezetője aljasságnak tartja, amit az OĽaNO tett.
- tette hozzá Sulík. Szerinte az OĽaNO átadta a kormányzást Boris Kollár hátelnöknek. „Ez nem normális kormányzás, ez káosz” – tette hozzá a politikus.