Besokalltak a vádlottak: Kracina tagad, Dragič szabadlábra helyezését kéri
Dušan Kracina tagadja, hogy részt vett az ügyészek meggyilkolásának előkészítésében. „Semmi olyan nem történt, amivel vádolnak" - mondta kedden a bazini Speciális Büntetőbíróság szenátusa előtt.

„Soha nem követtem Žilinkát, és nem tettem semmi olyat, ami a meggyilkolására irányult volna" - mondta. Hangsúlyozta, hogy senkivel sem vette fel a kapcsolatot ebben az ügyben.
A vádlott kihallgatása után, délután az ügy további iratait olvassák fel, valamint kihallgatják Alena Zsuzsovát és Marian Kočnert. A bizonyítás lezárása után a záróbeszédek következnek.
Az ügyészek meggyilkolásának előkészítése ügyében vádolt Darko D. szabadlábra helyezését kérte a bíróságtól. A szenátus előtt hangsúlyozta, hogy már két éve előzetes letartóztatásban van.
Azt állította, egyetlen tanúvallomás alapján emeltek vádat ellene, amelynek valóságtartalmát más bizonyítékok cáfolták.
Iľja Weiss vallomásáról van szó, aki korábban azt mondta a bíróságon, hogy neki kellett beszereznie a vádlott számára egy lopott autót. Közölte, hogy végül nem adta át az autót, mert Darko Dragič nem fizetett neki. A kocsit Maroš Žilinka jelenlegi főügyész tervezett meggyilkolása során akarták használni. „Iľja Weiss találta ki az egészet, amit mondott" - hangsúlyozta a vádlott. A bíróság még nem döntött Darko Dragič szabadlábra helyezésre vonatkozó kérvényéről.