2020. június 26., 15:00

Berényi József: Csak az egységes magyar pártnak van jövője

A Magyar Közösség Pártja július 18-án tartja tisztújító közgyűlését, ahol a küldöttek megválasztják a párt új Országos Tanácsát, elnökségét és elnökét. Az új mandátumok csak egy évre szólnak majd a javaslat szerint.

Videó:  ma7

Vajon mire készül a párt, és mire számíthat a felvidéki magyarság, talán megvalósulhat majd az egységes magyar képviselet? Ezekről a kérdésekről és a közeli jövő feladatairól kérdeztük Berényi Józsefet, Nagyszombat megye alelnökét, a párt egykori elnökét.

Megkezdődött a tisztújítás előkészítő folyamata, az MKP helyi és járási szervezetei hamarosan megteszik javaslataikat, kiket szeretnének látni a párt új vezetésében, és annak élén.

A közösségi hálón néhányan már jelezték szándékukat, hogy versenybe szállnának a pártelnöki tisztségérért folyó küzdelembe.

Ez azonban nem egyszerű, hiszen a párt belső szabályzata pontosan meghatározza, ki jelölhet személyeket az adott tisztségekbe, tehát a jelölteknek maguk mögé kell állítaniuk valamelyik járás küldötteinek a támogatását.

Az utóbbi hetek belpolitikai eseményei is meghatározhatják azt, ki osztja majd a lapokat egy egységes magyar párt vagy pártszövetség megalakításánál. Az MKP ebben kulcsszerepet játszhat, hiszen a legjobban kiépített párt, a legtöbb polgármesterrel és alapszervezettel.

Berényi József hat éven keresztül irányította a pártot, ráadásul akkor vette át a párt vezetését, amikor az 2009-ben kívül rekedt a parlamenten.

A párt Országos Tanácsának legutóbbi ülésén több javaslatot is megfogalmazott, amelyekkel meghatározhatják a hazai etnikai alapú politizálás jövőjét.

Berényi Józsefet a Nézőpont stúdiójában Kolek Zsolt műsorvezető kérdezte. Nézze velünk!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.