2021. január 6., 18:00

Berényi József a magyar egységről: Hiba volt arról beszélni, hogy sikerül év végéig megállapodnunk

Az MKP alelnöke szerint csakis akkor lehet sikeres a felvidéki magyar érdekképviselet, ha mindhárom párt megegyezésre jut, azonban a járvány miatti rendkívüli helyzetben nem lehet elsietni a megállapodást. Berényi az interjúban arról is beszél, szerinte miért húzódtak el a tárgyalások, s ha megszületik, mi lesz az egységes magyar párt neve.

Fotó: TASR

Mit gondol, hogyan fogadták a felvidéki magyarok, hogy decemberben, ahogy ígérték, mégsem sikerült megállapodnia a három magyar pártnak?

Kétségkívül nem jó hír, hogy év végéig nem sikerült bejelentenünk, hogy mindenben megegyeztünk, de nagy lépéseket tettünk a három párt fúziójához augusztus 20-a óta. Viszont tény, hogy a járványhelyzet, ami Szlovákiában és az egész világon jelenleg uralkodik, nem teszi lehetővé a gyors politikai lépéseket.

A politikát az emberek alakítják, s az olyan évtizedes ellentétek feloldásához, ami az MKP és a Híd között, illetve mostanság a Híd és az Összefogás között feszül, bizalomra, ahhoz pedig állandó személyes kapcsolattartásra van szükség.

Nemcsak a tárgyalódelegációk tagjai, de a régiók képviselői között is. A pandémia ezt megakadályozta.

Azt gyanítom, a felvidéki magyarok közül sokan csalódottak a megállapodás elmaradása miatt, mások pedig vagy eleve kiábrándultak voltak, vagy éppen most fordultak el a magyar pártoktól. Megint mások pedig még örülnek is, hiszen elfogadhatatlan számukra az MKP közeledése a Hídhoz. Eléggé széttartó érzelmek. Hogyan lehet ezt mederbe terelni?

Ha valaki, akkor az MKP elnökeként 2010 és 2016 között én igazán hadakoztam az akkor a támogatottsága csúcspontján lévő Most-Híddal. Azt viszont be kell látnunk, hogy nekik is vannak politikusaik, akikhez választók kötődnek.

Ha át akarjuk lépni a parlamenti küszöböt, ahhoz mindhárom pártra szükség van. Ha kettő közülük megegyezik, az még nem a teljes egység, és egy ilyen formáció, ez meggyőződésem, nem is fogja elérni az öt százalékot.

Ha nem egységes jelöltlistát kínálunk a magyar választóknak, akkor újra sokan távol maradhatnak az urnáktól azért, mert nem tudtunk megegyezni.

Vagyis ezt úgy kell értsük, hogy az MKP, a Híd és az Összefogás együtt a teljes magyar egységet reprezentálja? Léteznek kisebb formációk, s lehetnek olyanok is, akik elégedetlenek lesznek a pártok megegyezésével.

Abban biztos vagyok, ha a három jelenleg leginkább meghatározó párt egységes listát tud állítani, ezzel a különálló próbálkozások elveszítik az erejüket. Természetesen nyitottnak kell lennünk a kisebb szervezetek integrálására. Erről szó is volt a tárgyalásokon, miután megegyeztünk, lépéseket kell tennünk a többi magyar formáció integrálására.

Viszont még nem egyeztek meg. Min múlott, hogy ezidáig nem született megállapodás?

A legfontosabb okot csak ismételni tudom, ez a járványhelyzet. A pártok legfontosabb szervei a korlátozó intézkedések miatt személyes részvétellel nem tudnak ülésezni, s ez nagy hátrány. Nem arról van szó ugyanis, hogy megfogalmazzuk a kristálycukor ÁFÁ-jával kapcsolatos álláspontunkat, hanem egy stratégiai döntésről, hogyan jöjjön létre az egységes párt.

Szerintem kommunikációs hiba volt arról beszélni, hogy év végéig sikerülhet megállapodni, amikor tudtuk, hogy ennek objektív akadályai vannak. Ugyanakkor az augusztus 20-i szándéknyilatkozat aláírását követően mintha nem minden partnerünknél maradt volna meg a tényleges elkötelezettség a hárompárti megállapodáshoz.

Az Összefogásra gondol? Mózes Szabolcs a decemberi sajtótájékoztatón ezt azzal magyarázta, hogy bár számos kérdésben megállapodtak, de olyan fontos ügyekben, mint a szlovák és a magyar kormányhoz való viszony, megmaradtak a különbségek.

Mózes Szabolcsnak abban igaza van, hogy ezekben a kérdésekben is ki kell alakítani a közös álláspontunkat.

Az egységes pártnak, meggyőződésem szerint arra kell törekedni, hogy ne az indulatok határozzák meg a kommunikációját, ha kritikát fogalmaz meg a szlovák kormány irányába. Nem lehet célunk a feszültség gerjesztése, s ugyanez igaz a magyar kormányhoz való viszonyunkra is.

Bár tagadhatatlanul maradtak különbségek a pártok között, de azt sem lehet mondani, hogy a pártok ne alkalmazkodtak volna az új helyzethez. Szerintem nem ez az oka, hogy nem sikerült megállapodnunk.

Vagyis a megegyezés fő akadálya mégiscsak az volt, hogy nem sikerült megegyezni az arányokban?

Eközben azért azt se felejtsük el, hogy a tartalmi kérdésekben tulajdonképpen megegyeztünk. Az új párt szerkezeti-működési témáiban kilencven százalékos az egyezség. Megegyeztünk például abban is, hogy a szervezetileg egységes új magyar párt bejegyzéséhez közösen gyűjtjük majd az aláírásokat, ha a járványhelyzet ezt lehetővé teszi 2021 első felében. Ha a helyzet nem engedi, s ez egy komoly gesztus az Összefogás irányába, elfogadtuk, hogy az Összefogás alakítsa át az alapszabályát, s ebbe integrálódjon a másik két párt.

Az új párt megnevezésére két javaslat maradt az asztalon: az egyik a Szövetség: Magyarok, Nemzetiségek, Régiók. A másik, Közös út: Magyarok, Nemzetiségek, Régiók.

Megállapodtunk abban is, hogy az egységes párt elnöke az MKP soraiból kerül ki. Az új párt belső viszonyai kapcsán számunkra mérvadó az MKP július 14-i kongresszusa, ami arra kötelezte a párt Országos Elnökségét és Országos Tanácsát, hogy a magyar egységet a három párt fúziójából, platformok megalakításával valósítsuk meg. Számunkra ez a döntés kötelező érvényű, vagyis az MKP politikájának kereteit a tárgyalásokon ez határozta meg.

Mi legerősebb pártként elfogadtuk, hogy az egységes párt vezető szerveiben a pozíciók felét kapja meg az MKP. Vagyis nélkülünk ne születhessen döntés, de az MKP se dönthessen egymagában a partnerei nélkül. Ezt a Híd és az Összefogás is elfogadta, abban viszont már nem tudtak megállapodni, hogyan osztozzanak meg a nekik jutó helyeken.

Feloldhatja-e az arányokról szóló vitát egy esetleges előválasztás?

Az előválasztás kétségtelenül jól hangzik, de annak megszervezéséhez és lebonyolításához legalább egy évre lenne szükség még akkor is, ha nem lenne járványhelyzet. Létre kellene hozni egy hiteles választói névjegyzéket, akik eldöntenék, hogy kik legyenek a tagjai az egységes párt vezető testületeinek. Ezt követően pedig meg kellene tudnunk szervezni a tiszta, manipulációk nélküli választás módját. Ez borzasztóan nehéz és érzékeny feladatkör.

Még idén meg kell alakulnia az egységes magyar pártnak, ha 2022-ben sikeresen akarunk szerepelni a magyar közösség számára kulcsfontosságú összevont megyei és önkormányzati választáson.
berényi
Fotó:  Berényi József FB-oldala

A koronavírus valóban mindenre rányomja a bélyegét, de már a kiút is mutatkozik. A szakértők szerint a tömeges oltással véglegesen megfékezhető a járvány. Hogyan lehet meggyőzni a kételkedőket?

A Nagyszombat megyei Biztonsági Tanács tagjaként a héten engem is beoltottak, remélem, ez is egy jó példa azoknak, akiknek kétségei vannak a vakcinával kapcsolatban. Egészen elképesztő, mennyi álhír terjed ezzel kapcsolatban a közösségi hálón.

Úgy látszik, kevesen emlékeznek rá, hogy gyerekkorunkban is megkaptuk a kötelező oltásokat, mégsem lett bajunk tőle.

Meggyőződésem, ha rendelkezésre áll elég vakcina, s a tömeges oltást sikerül megszervezni, fel lehet tartóztatni a járvány terjedését. Én más megoldást nem is látok, de közös erőfeszítéssel sikerülni fog!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.