Bárdos Gyula: Duray Miklóst nem lehetett figyelmen kívül hagyni
Kedden a losonci református temetőben helyezték végső nyugalomra Duray Miklóst. Az egyik gyászbeszédet Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke mondta - az alábbiakban az ő gondolatait idézzük.
Kedves Áron, kedves Éva! Tisztelt gyászoló család! Tisztelt gyászoló közösség! Tisztelt gyászoló gyülekezet!
Szomorú szívvel és megdöbbenten állunk itt szülővárosában, Losoncon a sokunk által szeretett, tisztelt és nagyrebecsült kiváló személyiség – Duray Miklós – ravatalánál.
Szinte még fel sem tudjuk fogni, hogy a földi életből való távozásával kit és mit veszítettünk mi felvidékiek, s velünk együtt nemcsak a Kárpát-medencei, hanem az egyetemes magyarság. Azt azonban már most is tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy hiányzik. Nagyon hiányzik.
Sokszor kényszerűen a háttérbe szorítva, igazságtalanul mellőzve, de egyenes gerinccel töltötte be küldetését, mondta el, írta le – nem mindenkinek és nem mindenütt – tetsző véleményét.
Erről tanúskodik halála is, hiszen alig található olyan sajtóorgánum vagy médiaközeg, amely ne számolt volna be a szomorú hír közlése mellett munkásságáról, ne méltatta volna példátlanul sokoldalú tevékenységét, ne ismertette volna érdekérvényesítő vagy pedig közírói érdemeit.
Még egy nappal halála előtt is, amikor kórházi ágyánál utoljára láthattam, hallhattam, beszélhettem Vele, akkor is a hazai politikai közélet húsbavágó kérdései iránt érdeklődött, s nem rejtette véka alá aggályait a felvidéki magyarság sorsát, jövőjét illetően, különösen a soron következő parlamenti megmérettetéssel kapcsolatosan. Az egységes magyar érdekképviselet biztosítását tartotta meghatározóan fontosnak.
Duray Miklós volt az a bátor és hiteles ellenzéki közéleti ember, aki már a kommunizmus időszakában hírt adott nemcsak az összmagyarságnak, hanem másoknak is arról, miért volt a csehszlovákiai magyarság - ahogyan találóan és sommásan megfogalmazta művei címében is - Kettős elnyomásban, Kutyaszorító-ban.
Ifjúkorától fogva fontos szerepet töltött be a magyar ifjúsági mozgalomban, szervezte a nyári táborokat, vezette a főiskolások és egyetemisták pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubját. A hatvanas években a Csemadok elnökségi tagja. Az 1968-as Prágai Tavaszt követően társaival együtt kizárják a kulturális szövetségből, csak a rendszerváltozást követően rehabilitálják.
A hetvenes évek nyomasztó éveiben megalapítja a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottságot, amely tevékenységének köszönhetően sikerült megmenteni magyar tanítási nyelvű iskoláinkat. Állandóan figyelik, üldözik, letartóztatják, két alkalommal börtönbe zárják. Azon kevés magyarok egyike, akik aláírták a Charta ´77 politikai nyilatkozatot.
A rendszerváltozás után parlamenti képviselő; megalapítja az Együttélés Politikai Mozgalmat, nélküle nem jött volna létre az egységes magyar képviselet, a Magyar Koalíció Pártja. Tevékenykedik a Magyarok Világszövetségében, megalapítja a Szövetség a Közös Célokért társulást, oroszlánrészt vállal a Magyar Állandó Értekezlet létrejöttében. Páratlan, a küzdelmek ellenére is csodálatos életpálya az övé. Köszönjük a Teremtőnek, hogy itt volt közöttünk, ismerhettük, dolgozhattunk Vele, tanulhattunk Tőle.
„A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.“
Köszönjük Miklós! Nyugodj békében! Isten Veled!
