Balogh Levente, aki 15 millió magyarnak palackozza az életet

A karizmatikus vállalkozó üzleti pályafutása akkor kezdődött, amikor mindenét eladva a Szentkirályi Magyarország Kft.-be fektette vagyonát. Az ásványvíziparban elért sikerei révén elismerést vívott ki magának otthon és külföldön, de ambiciózus természete lévén nem elégedett meg azzal, hogy csak egy iparágban brillírozzon. Új kihívást keresve az élelmiszeriparon túl a szépségipar világába is belevetette magát, ahol innovatív megközelítései és üzleti szemlélete új dimenziókat nyitott és határokat lépett át, hiszen már a Felvidéken is elérhetők a termékei.

Ahány interjút néztem, olvastam önnel, két dolog mindig szóba került, amiért most itt tarthat, ahol van. Az egyik a sport, a másik pedig édesapja útmutatása. Milyen értékeket és lehetőségeket adott önnek a sport, amelyekkel a világban jól eligazodó, gyakorlatias emberként élni tudott?

A sportnak köszönhetek majdnem mindent. A szülőket is arra kérem, hogy a fiúkat, de a lányokat is, írassák be valamilyen küzdősportra, mert kitartást, hitet, magabiztosságot és közösséget ad, amire most nagy szüksége van a fiataloknak.

Látom a gyerekeimen is, hogy mennyire magányosak tudnak lenni, ha nem tartoznak egy közösséghez. A cselgáncs végigkísérte végig az életemet. Egy példaértékű sport számomra, mivel már a ruházat is tükrözi az adott ember tudását.

Ha valaki egy hófehér kimonóban áll a tatamin és egy fekete öv van rajta, jelzi a magas szintű tudását, ami feljogosítja arra, hogy ezt a ruhát felvegye. Ez pedig az üzleti életben is így van, hogy azt kommunikálom, és azt csinálom, amivel hiteles vagyok, és ami megfelel a valóságnak. A hitelesség tehát nagyon fontos. Azt kell képviselnem, aki és ami valójában vagyok, amit a termékem tud, és amilyen erőt képviselek a sportban.

Az üzleti világban ellenfelei vagy versenytársai vannak?

Eleinte vannak ellenfelei az embernek, de az is egy tanítás, hogy nem szabad foglalkozni a konkurenciával, azzal, hogy más mit csinál.

Figyelni persze lehet a reakciókat egy-egy aktuális ötletünkre, de közben tenni kell a dolgunkat. Az erőnket és kreativitásunkat kell használni arra, hogy növekedni tudjunk. Arra gondolok, hogy nem a versenytárs legyőzése a cél, hanem az, hogy a mi termékünk legyen sikeres a piacon.

Mi az, amit édesapjától emelt be az üzleti világba?

Édesapámtól a szakmai elhivatottságot és a szerénységet hozom, azt, hogy az üzleti életben soha nem bízom el magam. Ő ugyanazt képviselte a szakmában, amit én a sportban. A magyar üdítőital-gyártás egyik úttörője volt, nagyon sok jó terméket fejlesztett és tulajdonképpen ő indította el a gyümölcslevek palackozását Magyarországon.

Mi az, amiben teljesen más, mint az édesapja az üzleti életben?

Tényleg teljesen más vagyok, azért is kellett kiválnom a családi vállalkozásból 2003-ban. Ő a kommunizmusban szocializálódott, vaskalapos vezető volt. Nála divat volt az, hogy féltek a kollégák tőle, és nekem ez nem tetszett.

Továbbá én mindig mindenben maximalista vagyok, ezt a sportból hoztam. Ha én azt mondom, hogy a világ legjobb ásványvizét palackozom, akkor azt a világ legjobb gépével kell palackozni, ezért megvettem az akkori legdrágább palackozó gépet. Édesapám ebben is más volt, nem nagyon ruházott be drága gépekbe, mindig a legolcsóbbat választotta, ami végül drágábbra jött ki a javítgatások miatt. Az élet viszont engem igazolt, mert miután megvettem ezt a gyártósort, azután ismert el a multinacionális szakma.

Milyen főnöknek és üzletembernek tartja magát?

Határozott, szókimondó és igazságos vagyok. Szerintem emiatt szeretnek is a kollégáim. Az igazságtalanságot nem tudom elviselni. Ami a szívemen, az a számon. Eljutottam már oda ötvennégy évesen, hogy nem köntörfalazok senkinek. Elmondom, mi a véleményem arról, amit csinál. Egyébként elfogadom az ellenvéleményt is, ebben is toleráns vagyok. Azt gondolom, hogy a harmincéves szakmai út és tapasztalat, ami mögöttem van, elég határozottá tesz engem a magán- és üzleti életben egyaránt.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy a dolgozók lojálisak legyenek a céghez?

Lehet, hogy nem leszek szimpatikus a dolgozók szemében, de azt meg kell tanulnia mindenkinek, hogy nem szocializmus van már, tehát nem a cég van a dolgozóért, hanem a dolgozó a cégért.

Ha a munkavállaló biztonságban van, jó körülmények között, jó fizetést kap, megbecsülik a munkáját, elismerik, akkor szerintem jó munkahelye van. Legfőképpen a munkavállaló feladata, hogy olyan helyen legyen, ahol szeret dolgozni. Nem szeretem azokat a kollégákat, akik pénteken már pucolnak haza, hogy nekik elég volt. Nem azt mondom, hogy éjjel-nappal dolgozni kell, de én kezdetben gyűlöltem a hétvégét, mert nem tudtam dolgozni, nem tudtam azt csinálni, amit szeretek. Sokszor kérdezik tőlem, hogy miért nem vonulok vissza, hiszen már megengedhetném magamnak? Azért, mert boldoggá tesz a munka a mai napig.

Ez a több mint harminc év az üzleti világban hogyan formálta az ön személyiségét, jellemét? Hogyan képzeljük el a harminc évvel ezelőtti Balogh Leventét?

A harminc évvel ezelőtti Balogh Levente egy hegyet is el tudott volna a hátán hordani, a mai már nem annyira. Azért az embernek görnyed a háta a teher alatt, de még tartom magam, és ezt is a sportnak köszönhetem. Amíg hetente több órát küzdök huszonévesekkel, addig erősnek tartom magam. Amíg az adrenalinom el tud indulni a sportban, addig el tud az üzleti életben is, és így van lendületem.

Korábban úgy nyilatkozott, hogy már inkább mentorként szeretne szerepelni, ezt láthatjuk ugye a Cápák között című műsorban. Mi az, ami miatt segíteni szeretné az új vállalkozásokat?

Szokták kérdezni, hova akarok még eljutni? Mostanában azt szoktam mondani, hogy már nagyon sehova. Most mégis azon dolgozom, hogy jobban részt vegyek az Európai Ásványvíz Szövetség munkájában, akár környezetvédelmi, akár a gyártási, akár a forrásvédelem szempontjából.

Nekem az a fő feladatom, hogy átadjam a harminc év alatt megszerzett tudásomat, tapasztalatomat. Az a véleményem, hogy nekünk magyar nagyvállalkozóknak, akik létrehoztak valamit itt a térségben, ez a feladatunk, és egyébként a szlovákiai részt is ide sorolom. Kérdezték tőlem egy külföldiekkel teli társaságban, hogy kinek szánom a Szentkirályi ásványvizet? Válaszom: hoztunk egy íratlan szabályt, hogy a kút ötszáz kilométeres körzetén túl nem lehet messzebb vinni a vizet. Tehát azok kiváltsága a jó minőségű ásványvíz fogyasztásának a lehetősége, akik ott élnek, és ezzel pedig elérjük azt, hogy nem ötven évig elegendő a víztartalék, hanem mondjuk száz évig. Tehát a kérdésre, hogy kinek szánom a Szentkirályit, azt válaszoltam, hogy a 15 millió magyarnak. Ilyenkor persze rám szólnak, hogy 10 millió magyar van, de kijavítom őket mindig, hogy 15 millióan vagyunk.

Jó, hogy felhozta a környezettudatosságot, mert volt a tarsolyomban egy ilyen kérdés, hogy a fenntarthatóság mennyire játszik szerepet a vállalkozásaiban?

A fenntarthatóság nagyon fontos számunkra. Többször hangsúlyozom, hogy nem a kibocsátót kell szidni és büntetni, hanem a szemetelőt. Azt szoktam mondani, hogy a PET-palack azért nagyon jó, mert úszik a víz tetején, a kidobott akkumulátor, a porcelán, a nyomtató lesüllyed a folyók, óceánok aljára és még nagyobb károkat okoz.

Véleményem szerint a PET-palack a világ leginkább környezetbarát csomagolóanyaga, akkor, ha megfelelő gondossággal bánunk vele. Nem dobjuk el, hanem szelektáljuk. A körforgásos gazdálkodásban hiszünk, hogy amennyit kibocsátunk, annyit hasznosítsunk újra. Ezt egyértelműen a zászlónkra tűztük, és sok intézkedést teszünk, hogy megfelelően óvjuk a környezetet.

Térjünk rá a Cápák között című műsorra. Miért fogadta el a felkérést? Esetleg a korábban említett segítségnyújtási szándék állt a döntése hátterében?

Igen, nekünk magyar nagyvállalkozóknak kötelességünk példát mutatni a magyar fiataloknak, fiatal vállalkozóknak, hogy igen, itt is lehet értéket teremteni. Ez az edukáció az, amit nekünk végre kell hajtanunk itt, mert ennek a régiónak köszönhetjük, hogy mi ekkorák lehetünk és ennyi embert tudunk ellátni munkával. Ezért jól jött nekem a „Cápák között”, hiszen egyetemeken, főiskolákon, különböző fórumokon, de még itt a Felvidéken is tartottam előadásokat, amelyeken nem mesélek semmi mást, mint azt, hogy én mit és hogyan csináltam.

Nem állítom, hogy én vagyok a világ legokosabb embere, de egyszer csináltam valamit, ami jól sikerült. Meglátásom szerint kétféle embertípus van, ami már a gyerekeknél is megfigyelhető: a vállalkozó típus és a menedzser típus.

Azzal a hasonlattal szoktam élni, hogy érthetőbb legyen a gyerekek számára is, hogy egy nagy szimfonikus zenekar karmestere, aki a térben lát, ő a vállalkozó, aki vezényel. A másik oldalon pedig vannak a menedzserek, a zongora- és a hegedűművészek például, akik fantasztikusan játszanak az adott hangszerükön, viszont, ahhoz, hogy abból a sok egyéni muzsikából egy kerek egész legyen, kell a karmester. Egyikünk sincs meg a másik nélkül. A vállalkozó sem több a menedzsernél, ezt is mindig hangsúlyozom. Fontos látni, melyik típusba tartozunk, hogy aztán ne érjenek csalódások az életben.

Önnek mikor lett világos, hogy a vállalkozó típusba tartozik? Mondjuk már gyerekként, mikor A genovai foglyot olvasta és a kereskedelmi folyosók jobban érdekelték, mint a csatározások?

Igen, nekem már gyerekkoromban „leesett”. A gyerekeknél onnan is lehet látni, ki melyik csoportba tartozik, hogy tanul-e otthon, vagy nem. Én ilyen voltam. Órán megtanultam a tananyagot és délután elmentem focizni. Erős négyes tanuló voltam, és nem is várták el soha, hogy kitűnő legyek, mert ilyen a vállalkozó típusú ember: amivel nem akar foglalkozni, annak nem szentel annyi időt. Persze, olyan szinten megtanulja, hogy normálisan haladjon az élete, míg a menedzser típusú ember magolós és becsületesen megoldja a kapott feladatot, mert képes összpontosítani hosszan egy feladatra.

A népszerűségen kívül mi az, amit adott önnek a Cápák között?

Felelősségtudatot és újabb hivatást, visszacsatolást az élettől. Kapok azért én is támadást, de amikor látok négyszáz egyetemistát, vagy csillogó szemű általános iskolást, akik engem hallgatnak, újra hitre, erőre kapok, hogy ezt folytatnom kell, hogy jó dolgot csinálok.

Hangsúlyozni szoktam ilyenkor, hogy mindenki azt hiszi, rendszerben működünk, de a mai napig nem tudják sokan, hogy mi az a tőke, vagy, hogy nem lehet hitelből vállalkozni, mert tilos, csak megtakarításból lehet, hitelből csak fejlődni szabad. Ilyenekre kell megtanítani a fiatalokat. El szoktam mondani, hogy én is mindenemet eladtam, a házamat, az autókat, a belvárosi irodát, hogy legyen tőkém és meg tudjam venni a Szentkirályi telephelyet. Úszómedencés családi házból kerültünk albérletbe, de újjáépítettem az életem.

Egy ilyen jómódú ember mennyire tudja közel engedni magához az embereket, mennyire tud bízni bennük?

Abszolút bízom bennük, mivel tehetségem van ahhoz, hogy egy kézfogásból megállapítsam, milyen emberrel állok szemben. Ez az adottság pedig egyre csiszolódik, egyre érzékenyebb és egyre jobb emberekkel veszem magam körül, egyre jobb emberekkel dolgozom együtt. Hiszek abban, hogy ha megrendül a bizalom, ott el kell búcsúzni egymástól békésen és mindkettőjüknek a saját boldogulását kell keresni. Ez a magánéletre is igaz, ezt tanulom még, de arra is érvényes. Mindig van barátfelvétel, és van, hogy elfárad egy barátság, aztán újak jönnek, de ezzel az égvilágon semmi probléma nincs.

Zárszóként, hogyan látja, a 21. században mi lesz az az üzletág, amibe érdemes lesz befektetni?

Mindig van jó üzlet. A helyzet mindig szül újabb és újabb lehetőségeket, ezzel élni kell, és éles szeműnek kell lenni. Most az informatika, az energetika nagyon megy, de a törvényi szabályozásokon is múlik, hogy egy üzlet mekkora lesz. Az élelmiszeriparban pedig öt-tízévente van egy forradalom, egy robbanás, mert mindig vannak divattermékek. Most ugye félünk a betegségektől, így kijöttünk az immunerősítő italokkal. Tehát minden körülmény, a baj és a válság is mindig újabb lehetőségeket teremt, csak észre kell venni őket.

CV:

Balogh Levente (1969) Kecskeméten született, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában érettségizett és a Kertészeti Egyetem Kihelyezett Élelmiszeripari Főiskolai Karán szerzett élelmiszer-tartósító technológusi képesítést, később pedig üzemgazdászi oklevelet. A kétezres évek elején édesapja az akkor 500 millió forintos veszteséget termelő cégét eladta neki 250 millió forintért. Balogh Levente pedig innentől kezdve azon kezdett dolgozni, hogy Magyarország és a világ megismerje a Szentkirályit. Balogh Levente nem csupán üzletember, környezetvédelmi programokat támogat, az egészség és az ökológiai tudatosság elkötelezett híve, vállalkozásaiban szigorú etikai alapelveket tart szem előtt. Karrierje, az általa képviselt értékek és filozófiai vezérelve teszik őt sokak számára népszerű üzletemberré és követendő példává.

Megjelent a MAGYAR7 27. számában.