2020. október 13., 16:33

Bajban a hét törpe: életbe lépett a gyülekezési tilalom, innentől legfeljebb hatan lehetnek egyszerre egy helyen

Kedden életbe lépett a gyülekezési tilalom, legfeljebb 6 ember lehet egyszerre egy helyen. Az egy háztartásban élőkre nem vonatkozik a rendelkezés. Az intézkedést az új típusú koronavírus-járvány súlyosbodása miatt kihirdetett veszélyhelyzet keretében hozta meg a kormány.

Fotó: Igor Matovič/FB

Az új típusú koronavírus-járvány második hulláma miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején a kormány a szükséges mértékben és a szükséges ideig korlátozhatja, megtilthatja vagy engedélyhez kötheti a gyülekezést. Az intézkedés nem érinti a Közegészségügyi Hivatal azon hatáskörét, hogy szabályozza, esetleg korlátozza vagy megtiltsa a tömegrendezvények szervezését.
A gyülekezési jogról szóló törvény lehetővé teszi a békés gyülekezést. A törvény az állampolgárokat szolgálja, hogy gyakorolhassák a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint más alkotmányos jogokat és szabadságjogokat, információt cserélhessenek, kifejthessék nézeteiket és véleményüket, részt vegyenek a közös problémák megoldásában. A törvény értelmében az utcai demonstráció is gyülekezésnek minősül, amihez nincs szükség az állami hatóság előzetes engedélyére.

Jogi értelemben nem minősülnek gyülekezésnek az állami szervek tagjainak gyűlése, a szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos gyűlés sem más, a nem a fent említett célokat szolgáló összejövetel.

A békés gyülekezés alkotmányos jog. Az alkotmányban megfogalmazottak szerint e jog gyakorlásának feltételeit, a nyilvános helyeken való gyülekezést, mások jogainak és szabadságának védelmét, a közrend, az egészség és a közerkölcs, a vagyon vagy az állam biztonságának védelmét a törvény szabályozza. A gyülekezés joga nem köthető közigazgatási szerv engedélyéhez.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.