2021. április 23., 08:33

Babiš megköszönte Szlovákiának a szolidaritását

Andrej Babiš cseh kormányfő csütörtökön megköszönte Szlovákiának a szolidáris hozzáállást, amely abban nyilvánult meg, hogy a szlovák kormány három orosz diplomata kiutasítása mellett döntött.

Andrej Babiš
Fotó: TASR / AP
Nagyon köszönjük. Nagyra értékelem ezt az óriási gesztust, és a Szlovák Köztársaság hozzáállását”

 – írta Babiš a Twitteren.

A cseh kormányfő a közösségi hálón arról is beszámolt, hogy tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a cseh-orosz kapcsolatot érintő súlyos helyzetről, egyben támogatást kért tőle bilaterális szinten, illetve az Európai Unió (EU) és a NATO keretében is. Merkel biztosította Babišt, hogy Németország szilárdan támogatja keleti szomszédját.

A Szlovák Köztársaság a csehországi eseményekre reagálva kiutasít három orosz diplomatát. Hét napon belül kell elhagyniuk az ország területét. Ezt csütörtökön jelentette be Eduard Heger (OĽANO) kormányfő. A diplomaták kiutasításáról a kormány azután döntött, hogy alaposan megvizsgálták a hírszerzés által közölt információkat.

A hétvégi bejelentés, miszerint 2014-ben az orosz katonai hírszerzés ügynökei robbantották fel a vrběticei lőszerraktárakat, diplomáciai viszályhoz vezetett Csehország és Oroszország között.

Csehország hétfőn (április 19.) a prágai orosz nagykövetség 18 munkatársát utasította ki. Oroszország 20 cseh diplomata kiutasításával válaszolt.

A cseh fél ezt követően felszólította Moszkvát, hogy csütörtök délig fogadja vissza a cseh nagykövetség kiutasított alkalmazottait. Az orosz fél nem reagált az ultimátumra. Az orosz külügyminisztérium figyelmeztette Prágát, hogy Moszkva elfogadhatatlannak tartja az ultimátumokat.

Jakub Kulhánek, az új cseh külügyminiszter ezután bejelentette: a moszkvai cseh nagykövetség személyzetével megegyező létszámúra csökkentik a prágai orosz nagykövetség alkalmazottainak számát. Moszkvának május végéig adnak időt az alkalmazottak visszahívására.

Oroszország csütörtökön kora este a legújabb cseh lépésre adott reakciójában a moszkvai cseh nagykövetséget érintő létszámcsökkentésre szólította fel a cseh kormányt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.