Az üzlet, az üzlet
Hiába próbálja elhitetni velünk az Európai Unió, hogy Ukrajnában a szabadságot, a jogállamiságot, a népek önrendelkezését és hasonló fennkölt eszméket képvisel, és azért támogatná a végsőkig a szétzilált országot, mert ott a mi demokráciánkat is védik. Nagyon is kilóg a lóláb. Különösen a legőrültebb tervük esetében, amely szerint a háborús országot négy év alatt, szupergyorsasággal szeretnék betuszkolni az Unióba.
A korábban születettek még emlékezhetnek rá, milyen kemény feltételeket kellett teljesítenünk az uniós felvételünk idején. Például bizonyítani kellett, hogy meg tudjuk védeni az Európai Unió külső határait. Ez a feltétel sok más egyébbel együtt mára szinte feledésbe merült, mint ahogy más tucatnyi előírás is. Ma már semmi sem számít, sem jogi, sem politikai, sem biztonsági (ez aztán végképp) akadályt nem kell leküzdenie „szélországnak”, hogy Brüsszel boldogan a kebelére ölelje Zelenszkijék végtelenségig korrupt birodalmát.
Ne felejtsük, a végcél az Európai Egyesült Államok létrehozása, amely célért semmi sem drága. Ehhez az Unió jelenlegi vezetése akár egy háborúba is hajlandó belerángatni Európát; a közös hadsereg és annak majdani közös irányítása nagy lépést jelentene ebbe az irányba.
Akik hisznek a mesében, sokszor rácsodálkoztak, miért hallgat Brüsszel, amikor egy uniós tagállam (Magyarország) ellen fordul egy Unión kívüli ország (Ukrajna). Nem értik, miért nem izgatja Brüsszelt a gázvezeték indokolatlan elzárása, vagy a Török Áramlat elleni támadások ténye. Ne legyenek illúzióink, az ukrán vezetés diverzáns cselekményei a brüsszelita „demokratákkal” összehangoltan történnek. Az is lehet, hogy az ő ösztönzésükre. Egyszerűen azért, mert Magyarország (és újabban Szlovákia, s remélhetően hamarosan Csehország, esetleg Ausztria) Brüsszel rémálmát jelenti. A magyar kormány egyszerűen a „fényes terveknek” az útjában áll.
Az a bizonyos lóláb különösen a mezőgazdaság viszonylatában lóg ki. Elég, ha egy pillantást vetünk arra, kik tulajdonolják az ukrajnai kiváló termőföldek jelentős részét, hogy kijózanodjunk: ezeknek a földalapú támogatás megszerzéséről (is) szól a történet. Persze, egy ország felvételéről nem dönthetnek a nagy multinacionális cégek tulajdonosai, hiszen politikai döntésről van szó, ezért kézenfekvő, hogy az EU csúcsvezetését használják fel céljaik eléréséhez. Ehhez a nagy bizniszhez képest a Kaili-féle milliócskák, táskányi bankókötegek aprópénznek számítanak.
De vessünk egy pillantást arra, kik birtokolják a legjobb ukrajnai termőföldeket. Ami rég nem titok, csak ritkán esik szó róla, az amerikai, kínai, arab és más tulajdonosok mellett nyugat-európai harácsok is ott szerepelnek a legnagyobb ukrajnai földbirtokosok között. (Szlovákiában sem teszik fel túl gyakran a kérdést, vajon mennyit kaszálnak a dánok a csallóközi földjeik után az uniós támogatásból.)
A listát a Luxemburgban bejegyzett Kernel Holding S. A. vezeti 582 ezer hektárral, utána a ciprusi UkrLandFarming következik 403 ezer hektárral, aztán ugyancsak ciprusi cég következik, az MHP S. E. (360 ezer ha), majd két amerikai korporáció után jön a holland Astarta Holding N. V. (264 ezer ha), majd az Industrial Milk Company S. A. luxemburgi cég 218 ezer hektárral. Egy szaudi tulajdonos után a Cipruson székelő Agroton Public Limited áll a sorban 120 ezer hektárral. A fenti adatok nem frissek, 2023-ból származnak. Hogy a háború okozta felfordulásban hogyan változtak a tulajdonviszonyok, nem nehéz elképzelni. Ahol százmilliárd amerikai dollárral nem tudnak elszámolni, mert elnyelte a korrupció, ott bármi elképzelhető. (Erre mondja néhány brüsszeli csúcsvezető, hogy Ukrajna az uniós tagság minden feltételét teljesítette.)
Emiatt a kormány 2001-ben moratóriumot vezetett be, amely leállította a további privatizációt, és szinte megakadályozta a magánföldek átruházását. Akkor még az ukrajnai mezőgazdasági földterület 90 százaléka tartozott a moratórium hatálya alá. A moratórium meggátolta a további földvásárlásokat, de a termőföld-bérbeadást nem, így sok kisbirtokos a földjét hazai vagy külföldi nagyvállalatoknak adja bérbe. Ezt a moratóriumot ugyan ideiglenesnek szánták, ám többször meghosszabbították, végül a nemzetközi pénzügyi intézmények nyomására 2021 júliusában feloldották.
A moratórium feloldása és a földpiac létrehozása 2014 óta a nyugati pénzügyi intézmények egyik legfontosabb követelése volt. Valamennyi pénzintézet, az EBRD, az IMF és a Világbank mind azt szorgalmazta, hogy az agrárvállalkozások és a magánbefektetők számára bővüljön az ukrán termőföldekhez való hozzáférés lehetősége. Az EBRD például közel 2 milliárd dollárt költött az ország vezető agrárvállalkozásainak támogatására, miközben nyomást gyakorolt a kormányra, hogy hajtson végre „földreformot”. Magyarán: oldja fel a földeladás moratóriumát.
2017-ben az IMF a földeladásra vonatkozó moratórium feloldása érdekében „mezőgazdasági földreformot” sürgetett, hogy az ukrán földpiac megnyitása és a földeladás lehetővé váljon. Mindez kedvezőtlenül érintette a kistulajdonosokat, és 2019/2020-ban tüntetések voltak a termőföldek értékesítését szabályozó törvények módosítása ellen.
A tiltakozás ellenére Ukrajna 2020. március 31-én törvényt fogadott el, amely engedélyezte a termőföldek eladását, és feloldotta a földvásárlásra vonatkozó közel húszéves moratóriumot. A kormány és a nemzetközi intézmények azzal érveltek, hogy ezzel „vonzóbbá teszik a mezőgazdasági ágazatot a nemzetközi befektetők számára”, és a „reform” pozitív hatással lesz a gazdasági növekedésre. Lett is: a Cargill, a DuPont és a Monsanto 17 millió hektárnyi termőföldet vásárolt fel. Ez Ukrajna teljes területének mintegy 28 százaléka.
Köztudott, hogy az Európai Unió költségvetésének legnagyobb tétele a mezőgazdaság támogatása. Az előző költségvetési időszakban (2014–2020) ez 400 milliárd eurót tett ki, az uniós költségvetés közel negyven százalékát.
A 2021–2027 közötti költségvetésben a közös agrárpolitikára (KAP) 386,6 milliárd eurós támogatás jut. Amennyiben Ukrajnát gyorsított eljárásban felvennék uniós tagnak, a 2027 utáni uniós agrártámogatás közel 40 százalékát elvinné.
Ebből értelemszerűen az ukrán nép nem sokat látna, a néhány oligarchán kívül az amerikai, kínai, arab és nem utolsósorban nyugat-európai tőkésekhez áramolna vissza a földalapú támogatás. Az Unió urai még azt is lenyeletnék velünk, hogy az Ukrajnának kifizetett európai pénzek tetemes része Európán kívül landolna, hiszen bőven maradna „itthon” (értsd: Nyugat-Európában) is. Ezért már megéri felrúgni minden játékszabályt, hiszen ebből még a legutolsó csinovnyikoknak is csurranna-cseppenne valami.
Megjelent a MAGYAR7 24. számában.
