Az országlezárásnak szigorúbbnak kellene lennie
A szlovák parlament elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) szerint kezdettől fogva szigorúbb országlezárásra lett volna szükség és az iskoláknak is át kellene térniük a távoktatásra.
Erről a házelnök a TA3 hírcsatorna Politikában című vasárnapi vitaműsorában beszélt. A "lockdown" meghosszabbításával kapcsolatban elmondta, hogy megvárja a szakmai konzílium ezzel kapcsolatos javaslatait. A néhány napos hosszabbítás akár azt is eredményezhetné, hogy az ünnepek előtt jöhetne egy lazítás és bizonyos üzletek ismét kinyithatnának.
Vitapartnere, a parlament alelnöke, Juraj Blanár (Smer-SD) egyetért az országlezárással, amennyiben a szakemberek ezt javasolják, de ezt szerinte kártalanítással is össze kelle kötni.
A kormánypárti politikus bosszantónak nevezte koalíciós partnerüknek, az SaS-nek az iskolabezárást blokkoló lépését, mivel az oktatási intézmények ugyancsak a fertőzés forrásai.
Juraj Blanár szerint a járványkezelés eléggé kaotikus. A kormány beterjeszt a parlament elé egy megvitatandó anyagot, miközben a koalícióban még vitat folyik róla.
Sem a Sme rodina, sem a Smer-SD nem támogatja a kötelező oltást. Boris Kollár nyomatékosította, hogy nem kívánja oltatlanokra és beoltottakra osztani az embereket. Az oltás felvétele önkéntes kell, hogy legyen.
Az oltás felvételének anyagi motiválásában sem különböztek lényegesen az álláspontok, viszont az ellenzéki politikus szerint közvetlenül és készpénzben kellene kifizetni a motiváló támogatást.
A vita során szóba került, hogy mi mindent nem vett figyelemebe a kabinet a nyár folyamán. Kollár önkritikusan elismerte, hogy elhanyagolták a negyedik hullámra való megfelelő felkészülést. Ugyanakkor megjegyezte, hogy sok dolgot nem lehetett előre megjósolni, ezért nem lenne szerencsés mindent az egészségügyi tárca vezetőjének, Vladimír Lengvarskýnak a nyakába varrni.
A két politikus abban is egyet értett, hogy az igazságügyi tárca álatal által kidolgozott törvény, amely rémhírterejesztésnek minősítené a megalapozatlan információk közreadását a szólásszabadságot veszélyezteti. Boris Kollár egyenesen besúgó törvényként jellemezte a javaslatot, amely alapján bárkit a véleményéért lecsukhatnának. Mint megjegyezte: ez a demokrácia végét jelentené, ezért nem is szavaznák meg.