Az ország lakosságának több mint a fele katolikus - mutatjuk a részleteket
A Statisztikai hivatal közzétette a 2021-es népszámlálás adatait. Az alábbi cikkünkben Szlovákia felekezeti megoszlását közöljük.

A felekezeti megoszlás szerint az országban még mindig a katolikusok aránya a legnagyobb,
a szlovákiai lakosok 55,8 százaléka vallotta magát római katolikusnak.
Az előző népszámlálás óta ez hatszázalékkal csökkent, 2011-ben ez a szám 62 százalék volt.
A vallás nélküliek aránya 23,8 százalék. Szlovákiában 5,6 százalék azoknak az aránya, akik nem jelöltek meg felekezetet.
A második legnagyobb felekezet az evangelikus egyház (5,3%), a harmadik pedig a görögkatolikus (4%).
Az ország 2,1 százaléka vallja magát egyéb felekezethez tartozónak.
A sort a reformátusok követik,
Szlovákiában 1,6 százalék a reformátusok aránya. 2011-hez képest ez is csökkenést jelent, ugyanis tíz éve még az ország 1,8 százaléka vallotta magát reformátusnak.
Pravoszlávnak az ország 0,9 százaléka vallotta magát.
A katolikusok aránya Pozsony és Kassa megye kivételével minden megyében meghaladja az 50 százalékot, egy járásban, a Námesztóiban pedig meghaladja a 90 százalékot (92,4 százalék).
A katolikusok aránya a Mezőlaborci járásban a legalacsonyabb, 8,7 százalék. A legtöbb evangelikus a Miavai, a Liptószentmiklósi és a Stubnyafürdői járásban van. A görögkatolikus egyház hívei a Mezőlaborci, a Sztropkói, a Szobránci és a Felsővízközi járásban élnek a legnagyobb számban.
A vallási felekezetek aránya járási lebontásban: