Az Öreg-Duna hullámai
Közeleg a bősi vízerőmű, illetve az egykori Bős–Nagymaros Vízlépcsőrendszer megvalósításának közös, (cseh)szlovák–magyar történetét lezáró hágai bírósági határozat harmincadik évfordulója, s bár nem nagy örömmel, de mindjárt hozzá is tehetjük, hogy az 1997 óta eltelt idő sem volt elég arra, hogy a vitás felek végrehajtsák a határozat minden előírását. Most viszont úgy tűnik, újra napirendre került a téma.
A hágai Nemzetközi Bíróság Magyarországnak felrótta, hogy felmondott egy felmondhatatlannak gondolt szerződést, Szlovákiának pedig a bíróság azt írta a számlájára, hogy jogtalanul saját területére terelte a Duna vizének túlnyomó részét, holott a vízmennyiség fele Magyarországot illetné. A nemzetközi bíróság kötelezte a két felet, hogy a határozatban foglaltaknak megfelelően kétoldalú megegyezésekkel rendezzék a folyó elterelése és a vízerőmű megépítése eredményeképpen kialakult új helyzetet.
Szlovákia tehát jóval több vizet tart meg a bősi vízerőmű számára, mint az őt megillető fele rész, és így Magyarország vízmennyiségének egy jelentős részét is felhasználja elektromos áram előállítására. Szlovákia a felhasznált vízmennyiség után sem energiával, sem pénzzel nem kárpótolja Magyarországot. Ez egy gazdasági kérdés, amelyben Magyarország folyamatosan passzív állásponton van, nem követeli a neki járó részt, igaz, azt is kijelentette, hogy a bősi vízerőmű üzemeltetésében sem kíván részt venni.
Az Öreg- Duna-meder megváltozott helyzete több szempontból is problémát jelent. Immár évtizedek óta jóval kevesebb vizet kap, ami kedvezőtlen kihatással van az élővilágra, a hajózhatóságra, és legfőképpen a Duna mellékágainak vízellátására. Egyszerűen nem kerül annyi víz az öreg mederbe, ami minimálisan szükséges lenne a környezeti helyzet megfelelő szinten tartásához. Még azt is nehéz elérniük a környezetvédelmi szakembereknek, hogy az egyébként előírásos művi árasztást évi néhány alkalommal végre lehessen hajtani. Ilyenkor az elterelt Duna vizének átmenetileg valamivel nagyobb részét engedik vissza egy időre a régi mederbe, mintegy áradást szimulálva. Szlovákia szűken szabja ezt a vízmennyiséget, hiszen minden máshová folyó vízköbméter azt jelenti, hogy ennek megfelelő villamos energiával lesz kevesebb az erőmű teljesítménye, azaz Szlovákia ennek megfelelő bevételtől esik el.
A 2024-es politikai történések azt sejtetik, hogy akár változás állhat be az itt vázolt helyzetben. Nem véletlen, hogy sejtésről írunk, hiszen annak ellenére, hogy több kétoldalú találkozóra sor került már a két ország képviselői között, a nyilvánosságnak szánt információkat a részt vevő felek nagyon szűken mérik.
Ez mintegy negyven kilométeres szakaszt jelent, azaz magyarországi oldalról a Szigetköz, szlovákiai oldalról pedig a Csallóköz érintett részeit. Ugyanúgy, mind ez idáig magyarországi részről meg nem erősített információk szerint a revitalizálás egy nagyívű terv keretén belül valósulna meg, amely már korábban is készen állt, s a magyar Országos Vízügyi Főigazgatóság, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint a győri Széchenyi Egyetem közös projektjét jelenti, amely az Insula Magna nevet kapta. (Insula Magnaként, Nagy Szigetként is emlegették egykoron a Csallóközt.)
A terv megvalósításának hírei viszont aktivizálták a környezetvédő szervezeteket, elsősorban szlovákiai oldalon, akik rövid idő alatt több tiltakozást kezdeményeztek Tomáš Taraba miniszter meglepően suta információközlései nyomán. A miniszter ugyanis először bagatellizálni igyekezett a projekt dimenzióját és holmi „kavicsszórásról” beszélt, később pedig kerülte a témát, hogy az Insula Magna projekt megvalósításának lehetőségeiről tárgyalt volna magyarországi partnereivel. Taraba ezzel kiváltotta az ellenzék és a környezetvédők még nagyobb érdeklődését, s megnyilvánulásaival a rendszerváltozás előtti politikai garnitúra kommunikációs szokásaira emlékeztetett.
A kérdést Andrej Somorának tettük fel, aki diplomáját környezetvédelmi szakon, s azon belül is a folyók ökológiáját tanulmányozva szerezte. A szakember az Insula Magna projekt fő problémagócának az Öreg-Duna-mederre tervezett négy fenékküszöb kialakítását látja.
– magyarázza Somora. (A négy tervezett fenékküszöb pozíciója a www.insulamagna.sze.hu oldalon is megtalálható, illetve onnan származó térképünkön is látható.)
Somora úgy véli, a terv megalkotásakor szinte kizárólag a vízszint megemelését tartották szem előtt az alkotók, az egyéb járulékos következményeket már mintha nem vették volna figyelembe.
Három fő veszélyre hívja fel a figyelmet beszélgetőpartnerünk. Az első, hogy a fenékküszöbök közvetlen közelében valóban felgyorsul a víz áramlása, ez viszont egy viszonylag rövid szakasz után lelassul, és elveszik a folyójelleg, s az inkább állóvízhez lesz hasonló. Ahogy Somora mondja, Duna helyett Balaton lesz a környéken. További lehetséges problémaként említi a fokozott árvízveszélyt, mivel a küszöbökkel felduzzasztott víz már eleve lefoglalja az ágrendszer kapacitásának jelentős részét. Továbbá azt is problémának látja, hogy a fenékküszöbök kialakításával elveszik az öreg-meder hajózhatóságának a lehetősége. Ez azért lehet gazdaságilag is fontos tényező, mert így a bősi zsiliprendszer meghibásodása esetén abba az irányba nem lenne lebonyolítható a hajóforgalom.
Laikusként is elgondolkodtató érvek, amelyek természetesen az ezzel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok szükségességét is megteremtik. Cikkünk folytatásában az Insula Magna szakértőit keressük meg, hogy teret adjunk az ő érveiknek is, s természetesen ugyanígy járunk el a szlovákiai szakemberek és döntéshozók esetében is.
Megjelent a Magyar7 2024/42. számában.
