Az oktatási miniszter elképzelései
Az oktatási minisztériumnak nem áll szándékában iskolákat bezárni, elsősorban az otatás minőúségére kíván összpontosítani.
Erről Tomáš Drucker, a tárca vezetője beszélt a JoJ 24 televízió Politika 24 című vasárnapi műsorában.
Elismerte ugyanakkor, hogy tárgyalnak az iskolák, főként a második szintűek összevonásáról.
A 15 éves gyerekek eredményei a kisiskolákban szánalmasak a nagyobb iskolákba járó gyerekekéhez képest.
– zárta szavait.
A miniszter úgy látja, hogy egy 16 év alatti gyermeknek ne legyen felhasználói fiókja egy közösségi oldalon. Helyesnek tartja a kormány által a héten jóváhagyott tilalmat.
– mondta.
Drucker szerint összehangolták a jogszabályokat a többi EU-tagállammal. A tilalom technikai megoldása biztonságos lesz, és európai szempontokra épül. A miniszter kijelentette, hogy mindent megtesz a tilalom működése érdekében. Drucker szerint, ha további technikai rendeletekre van szükség a tilalomhoz, a minisztérium dolgozni fog azokon.
A miniszter elmondta, hogy a pedagógusok és a szakértők akarták az új tantervi reformot, amelyet szeptemberben vezetnek be az iskolákban. A lényegét három szóban foglalta össze: ismerni, megérteni és a gyakorlatba ültetni.
– mondta.
Drucker abban is bízik, hogy szeptembertől minden iskolában meglesznek az új tantervhez szükséges tankönyvek. Emlékeztetett arra, hogy az állam vásárolja a tankönyveket, de nem mondja meg az iskoláknak, hogy mit tanítsanak. Az állam az iskolák rendelkezésére bocsátotta az összes érvényes tankönyv listáját, és az iskolák maguk választhatták ki, hogy melyik tankönyvet szeretnék.
– jegyezte meg.
A műsorban Drucker a közlekedési radarkamerákkal is foglalkozott, amelyek állítólag orosz alkatrészeket tartalmaztak. Elmondása szerint ez két radar volt, amelyek a beszállító cég telephelyén voltak elhelyezve. Ott tesztelték őket. Azt mondta, hogy a cég félrevezette a Belügyminisztériumot, és miután az ügyet azonosították, a minisztérium intézkedett.
– jegyezte meg Drucker, aki szerint folyamatban van a vizsgálat.