Az MKÖ szerint botrányos az Alkotmánybíróság döntése
Az igazságügy megtisztulásában bízók számára csalódás az Alkotmánybíróság csütörtök esti döntése. 13 bírót hallgattak meg, nyolc esetben pedig nem egyeztek bele az előzetes letartóztatásba. Miközben az Alkotmánybíróság tagjainak nem az elzárásról kellett dönteniük, csak arról, hogy az elzárást engedélyezheti-e az arra illetékes specializált bíróság. A döntés azt mutatja: a bírók sokkal nagyobb védelmet élveznek, mint az átlagpolgárok, még abban az esetben is, amikor evidens, hogy politikai maffiózók megbízására cselekedtek - fogalmaz az MKÖ közleményében.

„A csütörtöki döntésnek két oka lehet. Vagy az alkotmánybírák nem voltak képesek átlépni saját árnyékukat, és a „sajátjaikat” védték, vagy a főügyész által készített beadványok voltak silány színvonalúak” – véli Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.
Nem példa nélküli, hogy az ügyészség nem végzi jól a munkáját: szűk egy évvel ezelőtt a Legfelsőbb Bíróság azért nem oszlatta fel Kotleba pártját, mert a Főügyészség beadványa nem tartalmazott elegendő nyomós érvet a párt bezárására.
Csak remélni lehet, hogy az előzetesbe nem kerülő bírók nem fogják tudni befolyásolni a tanúkat és nem szöknek külföldre - olvasható a párt közleményében.