Az iskolakerülés a családi pótlék megvonásával járhat
A családügyi minisztérium olyan intézkedést készít elő, ami megvonná a szülőtől a családi pótlékot abban az esetben, ha a gyermeke nem jár rendszeresen iskolába.
Ez olyan esetekre is vonatkozna, amikor a szülő nem hajlandó együttműködni az iskolával a javító-nevelő intézkedések során.
Az „Iskola nélkül nem lesznek járadékok” nevű kezdeményezést Erik Tomáš családügyi miniszter jelentette be Tőketerebesen, egy marginalizált közösségből származó gyermekek problematikájával foglalkozó találkozón.
Az adott intézkedés a miniszter szerint két szakaszból áll majd.
– mondta Tomáš.
Rámutatott, hogy ugyanarról az elvről van szó, amely már jelenleg is érvényben van a törvényben abban az esetben, ha a gyerekek szabálysértéseket követnek el. Ez az elv így kiterjedne az iskolakerülésre is.
A tárcavezető ugyanakkor további vitát vár az intézkedés kapcsán. „Egyszerűen, és ebben mindannyian egyetértünk, a gyermeknek az iskolában a helye. Csak a megfelelő nevelési-oktatási folyamat ad a gyermeknek esélyt egy jobb jövőre, és ha másként nem megy, akkor így kell megoldani” – mondta a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy ez az igény a gyakorlatból és az iskolák, valamint az önkormányzatok képviselőinek kéréséből fakad azokban a régiókban, ahol marginalizált közösségek élnek. Szerinte nem a családok vagy a gyerekek büntetéséről van szó, hanem a gyermekek védelméről, akiknek iskolába kell járniuk.
Ugyanakkor motivációs intézkedésként bejelentette azt a szándékot is, hogy növelnék az iskolai tanszerekre nyújtott támogatást a szociálisan rászoruló családok gyermekei számára, amely jelenleg 33 euró.
Az intézkedéseket a gyermekjogi biztos, Jozef Mikloško is támogatta. „Világos kereteket kell szabni annak érdekében, hogy a gyerekek valóban iskolába járjanak, mert jelenleg ez az ő legfőbb érdekük” – mondta. Szerinte az intézkedésekről még szükséges vitát folytatni, de fontosnak tartja megmutatni a gyerekeknek és a szülőknek, hogy „a szeretet és a határok együtt járnak”, valamint az oktatás jelentőségét.
Az intézkedést támogatta Tomáš Drucker oktatási miniszter is, aki rámutatott a „krónikus hiányzás” problémájára. Elmondta, hogy a korábbi kormány enyhítette a tanulók hiányzásának igazolására vonatkozó szabályokat, ami a mulasztott órák számának növekedéséhez vezetett.
Példaként egy 400 fős iskolát említett, ahol az egy tanulóra jutó átlagos hiányzás 350 óra volt. „Jogunk van a gyermek és az egész társadalom érdekében megkövetelni, hogy a gyerekek iskolába járjanak” – tette hozzá.