Az Európai Parlament megindította a jogi eljárást az Európai Bizottság ellen
David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az Európai Bizottság ellen a jogállamisági kondicionalitási mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt - közölte pénteken az uniós szervezet sajtószolgálata.

A sajtóközlemény úgy fogalmaz:
Az Európai Bizottság, az unió végrehajtó szerve azonban eddig tartózkodott annak alkalmazásától, ezért az EP jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottsága bírósági eljárás megindítását javasolta, amelynek előkészítését október 20-án kezdte meg a testület jogi szolgálata.
Sassoli a sajtóközleményben hangsúlyozta:
- fűzte hozzá.
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt heti EU-csúcs zárókonferenciáján elmondta:
Hangsúlyozta:
A rendelet szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései sértik az Európai Unió pénzügyi érdekeit. A jogszabály nemcsak egyedi esetekben, hanem akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van az uniós források kezelésére.