Az ellenzéki párt felszólította a megbízott belügyminisztert, hogy ne módosítsa Szlovákia álláspontját az illegális bevándorlás ügyében
Az ellenzéki Hlas-SD felszólította Ivan Šimko megbízott belügyminisztert, hogy ne változtasson a külpolitikával és az illegális bevándorlással kapcsolatos eddigi szlovák irányvonalon.

Peter Pellegrini, a párt elnöke emlékeztetett, hogy a hivatalnokkormány tagjaként nincs sem politikai felhatalmazása, sem parlamenti támogatottsága bármiféle nagy horderejű kérdésben dönteni.
Ezt azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy csütörtökön az EU-tagországok belügyminiszterei folytattak megbeszélést az új migrációs feltételekről.
A miniszter jelezte, hogy azt a véleményt szeretné képviselni, amit Szlovákia kezdettől fogva hirdetett a rugalmas szolidaritással kapcsolatban.
Pellegrini csütörtöki sajtóértekezletén emlékeztetett rá, hogy Szlovákia az elmúlt években következetes állásponton áll, ezért fontos, hogy ezt az irányvonalat kövesse Ivan Šimko is.
Pellegrini megjegyezte, hogy a múltban a szlovák kormányok elutasítottak bármiféle kvótát. Szlovákia támogatta a rugalmas szolidaritás gondolatát, amelynek lényege, hogy az az ország, amely nem fogad be migránsokat, más módon segíthet. Ez történhet pénzbeli formában vagy műszaki eszközökkel, például a Schengeni övezet külső határainak megerősített őrzésével.
A Hlas-SD nem kívánja tolerálni az illegális bevándorlást és a migránsok kötelező elosztását.
- mondta Pellegrini. Hozzátette, hogy Šimkonak a tanácskozásról hazatérve tájékoztatnia kellene a parlament biztonságvédelmi bizottságát.
A Smer-SD csütörtöki sajtóértekezletén Robert Fico pártelnök arról beszélt, hogy a belügyminiszter másfajta retorikát kezd használni a migrációval kapcsolatban, mint amit a szlovák közvélemény megszokott. Hozzátette, a miniszter és Zuzana Čaputová államő is ígérhet bármit, a választásokat követően azonban, ha a Smer-SD részvételével új kormány fog felállni, akkor az sosem egyezik bele a kötelező kvótákba és a migránsok elosztásába.
További parlamenten kívüli pártok, mint a KDH, a Republika és az SNS is arra emlékeztetett, hogy a kötelező kvóták elfogadhatatlanok és nem jelentenek hatékony megoldást a problémára.
Peter Majer, a miniszterelnök szóvivője kifejtette, hogy az EU-belügyminiszterek luxemburgi összejövetelének nem témája a migránsok elosztása. 2016 óta nem változott a szlovák álláspont a migrációval kapcsolatban és a tanácskozáson Szlovákia a rugalmas szolidarítás elvét és a külső schengeni határok védelmének megerősítését fogja képviselni.
Az EU-tagállamok belügyminiszterei a közös európai menekültügyi rendszer reformjáról folytatnak megbeszélést Luxemburgban.