Az egy éve eltűnt lengyel költő Szlovákiában halt meg
Piotr Kuśmirek varsói költő, akit a lengyel rendőrség több mint egy éve eltűntként keresett, balesetben halt meg Szlovákiában, ahol később családja tudta nélkül eltemették – jelentette a lengyel média.
Valószínűleg vonat gázolta el Szlovákiában, de az ismeretlen férfi kiléte csak most derült ki a rendőrség szerint, miután a DNS-vizsgálatok ezt megerősítették.
Az eltűnt férfit utoljára 2025. március 9-én látták, már Szlovákiában – közölte a rendőrség.
A Gazeta.pl szerint a költő rokonai vasárnap jelentették be, hogy az eltűnt férfi utáni keresés tragikus eredménnyel zárult. Kiderült, hogy Piotr tavaly március 13-án hunyt el egy balesetben Szlovákiában, ahol később el is temették.
Csak a genetikai vizsgálatok után vált egyértelművé, hogy ő a keresett Piotr Kuśmirek. A szlovák fél tájékoztatta a lengyel országos rendőrkapitányságot a DNS-tesztek eredményeiről, a rendőrség pedig azonnal értesítette a hozzátartozókat” – mondta a portálnak Aneta Nasilowska rendőrségi szóvivő.
Kuśmirek számos fődíjat nyert országos költészeti versenyeken. 47 éves korában hunyt el – tette hozzá a Gazeta.pl.