2020. december 3., 16:44

Az államfő szerint az alkotmánymódosítási kísérleteket elsiették a képviselők, ugyanis nem előzte meg tisztességes vita

Zuzana Čaputová államfő kifogásolja, hogy a parlament elé az utolsó pillanatban, a tisztességes vitát mellőzve terjesztettek jelentős alkotmánymódosításokat.

Fotó: Facebook Zuzana Čaputová

Ezek közül több a koalícióhoz köthető.

Az OĽANO például lerövidítené az alkotmánybírók megbízatási idejét, Alojz Baránik, az SaS képviselője pedig úgy véli, az ügyészség új meghatározására van szükség.

„Tisztelettel viszonyuljunk az ország alaptörvényéhez. Tudomásomra jutott, hogy az aktuális parlamenti ülésen megpróbálnak olyan, alkotmányt érintő módosításokat kieszközölni, amelyek jelentős hatással lennének az alkotmányos szervek jellegére, tevékenységére és kialakítására.

Ilyen módosításokat csak tisztességes szakmai és nyilvános vita után szabadna elfogadni, nem az utolsó pillanatban” – írta az elnök asszony a közösségi hálón.

Hozzátette: a nem átgondolt alkotmánymódosítások jelentősen gyengítik a jogbiztonságot, és előre nem látható, nem kívánt következményekhez vezethetnek.

Az OĽANO olyan módon akarja lerövidíteni az alkotmánybírók megbízatási idejét, hogy a további kormánygarnitúrák csak a bírók egy részét választhassák meg. A legnagyobb kormánypárt emellett javasolja az alkotmánybírósági szenátusok összeállítását szabályozó rendszer módosítását is.

A szenátusokat ezután nem sorsolás alapján, hanem a munkabeosztás szerint állítanák össze. Változna az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásának módja is.

Baránik az ügyészség új meghatározása mellett indítványozza, hogy az ügyészség feletti nyilvános ellenőrzést a parlament és a kormány gyakorolja, vagy a kormány nevében az egyik kormánytag.

Módosító javaslatokkal az ellenzék is előállt.

A parlament a Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter által kidolgozott igazságszolgáltatási reformtervezetről tárgyal.

A reform értelmében módosulna a Szlovák Alkotmánybíróság és a Bírói Tanács összetétele. Tervben van a legfelsőbb közigazgatási bíróság létrehozása is, ezen kívül minden bíróra pénzügyi átvilágítás várna.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.