2021. január 19., 13:23

Az államfő és a védelmi miniszter közösen emlékeztek meg az ország eddigi legnagyobb repülőkatasztrófájáról

Zuzana Čaputová államfő és Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter közösen emlékeztek meg arról a 15 éve történt repülőbalesetről, amely a magyarországi Hejce községében történt közvetlenül a szlovák-magyar határnál.

Fotó: Jaroslav Naď facebook

A baleset 42 emberáldozatot követelt. Az ország fenállása óta ez volt Szlovákia legsúlyosabb repülőszerencsétlensége, amely 2006 január 19-én történt.

Zuzana Čaputová elmondta, ez a hír nagyon sokkolta az országot, mivel a katonák, akik a gépen utaztak, közvetlenül a missziójuk betöltését követően érkeztek volna haza családjukhoz.

A tragédia évfordulójáról

minden évben megemlékeznek a magyarországi Borsó nevezetű hegyen, ahol szimbolikus 42 tölgyfaoszlopot helyeznek el az elhunyt katonák emlékére.

A koronavírus-járvány miatt azonban idén csak a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek a vezérkari főnöke, Daniel Zmeko tábornok utazott el a helyszínre.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter is kifejezte együttérzését, a közösségi oldalán tett bejegyzésében elmondta, az államfővel együtt koszorút helyeztek el a két nemzett közötti megbékélés emlékműnél.

2020. július 31-én a védelmi minisztérium honlapján közzétette a baleset okairól szóló kivizsgálást is. Naď elmondása szerint azóta ezt több mint 18 000 ember látta.

Az AN-24 repülőgép a koszovói missziójából visszatérő Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek tagjait szállította. A katonák közül csak egy élte túl a balesetet, az alezredes, Martin Farkas. A tragédia óta 15 év telt el.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.