2021. március 31., 16:51

Az államfő is a népszámlálási kérdőív kitöltésére buzdított

Zuzana Čaputová államfő felhívta a lakosok figyelmét, hogy már csak néhány órájuk maradt arra, hogy kitöltsék az elektronikus népszámlálási kérdőívet. Hozzátette: a népszámlálásból nyert adatok a városuk, a községük, a felekezetük vagy a közösségük javára válhatnak, hiszen ezeknek köszönhetően a jövőben igazságosabb lehet a fejlesztési támogatások elosztása közöttük. Az elnök asszony erre a közösségi hálón hívta fel a figyelmet.

Fotó: TASR/AP

Čaputová rámutatott: a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint az elektronikus népszámlálás felülmúlja a várakozásokat. Eddig több mint 4,7 millió lakos, vagyis a lakosság 84 százaléka töltötte ki a kérdőívet.

Az idősebbek is csatlakoztak az online népszámláláshoz. Ez arról tanúskodik, hogy a fiatalabb nemzedékek tagjai segítettek a szüleiknek és a nagyszüleiknek a kérdőív kitöltésében, amiért köszönetet mondok nekik. Azoknak, akik még nem győzték kitölteni az online kérdőívet, maradt még néhány órájuk éjfélig, hogy ezt megtehessék”

– hangsúlyozta az elnök asszony.

Az elektronikus népszámlálás, melynek keretében a lakosok önállóan töltik ki a népszámlálási íveket, február 15-től március 31-ig tart. Az asszisztens segítségével történő népszámlálásra április és október között kerül sor. Minden információ elérhető a www.scitanie.sk weboldalon.

A népszámláláson kötelező részt venni, a törvény szerint a községi önkormányzatok 25-től 250 euróig terjedő bírságot szabhatnak ki arra, aki nem tölti ki az ívet.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.