"Az állam úgy veszi el a pénzt az önkormányzatoktól, mintha bankautomatából"
Vágsellye városa is csatlakozott a városok és falvak társulásához (ZMOS), és sztrájkkészültséget rendelt el.

Vágsellye - városi hivatal
Fotó:
Wikipedia
Ha semmi sem történik június végéig, sztrájkba lépünk"
- mondta a város polgármestere Jozef Belický. Ez az önkormányzatok válasza arra, ami az utóbbi két évben nálunk folyik.
A polgármester azt állítja, hogy az önkormányzatok már hosszabb ideje finanszírozzák az állam által rájuk ruházott feladatokat a saját eszközeikből.
Az állam nem térít meg mindent, pedig az Alkotmány ezt megszabja. Az önkormányzatok fontosságáról meggyőződhettünk a koronajárvány idején a tesztelésekkor és az oltásokkor is. A mostani menekültválság idején is az önkormányzatoknak, és nem az államnak köszönhetőek a támogatások. Ennek ellenére többször érnek bennünket olyan vádak, amelyeknek nincs semmi valóságalapjuk."
- mondta a sellyei polgármester, aki rámutatott arra is, hogy az állam igyekszik elnyerni az emberek jóindulatát azzal, hogy támogatja az őket abból a pénzből, amit az önkormányzatoktól elvesz.
De mi is támogatjuk a családokat, akiknek élettérre van szükségük, utakra, lakásra, világításra, iskolákra, játszóterekre. Ez a mi hatáskörünk, más hamis játékokban pedig nem veszünk részt. Az állam az önkormányzatok támogatása helyett azon mesterkedik, hogy úgy szedje el a pénzt tőlük, mintha pénzautomatából venné ki."
- értékelte Belický a helyzetet.
Címkék