Az állam nem hagyja magukra azokat a vállalkozókat, akiknek be kellett zárniuk az üzletüket
Segítséget nyújt az állam azoknak a vállalkozóknak, akiknek be kellett zárniuk az üzletüket vagy a szolgáltatásukat a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt. Azokra vonatkozik ez a döntés, akik bérelik a helyiségeket. A támogatások kifizetésére mintegy 200 millió eurót szánnak. Erről kedden döntött a parlament, a jelen lévő 133 képviselő közül 129 szavazott a gazdasági minisztérium hatáskörébe tartozó támogatások kifizetéséről szóló törvényjavaslatról. A javaslatról gyorsított eljárásban tárgyalt a parlament.

- közölte a minisztérium.
A gazdasági minisztérium közölte, a bérleti díj összege a bérbeadóval kötött megállapodás alapján a bérleti kedvezmény összegével, és a bérbeadó számláján jóváírt támogatásnak megfelelő összeggel csökken.
– közölte a gazdasági minisztérium.
A támogatást civil szervezetek vagy nonprofit társulások is megkaphatják, amelyek színházat, mozit, kávézót, védett műhelyt és hasonló létesítményt működtetnek.
Ugyanakkor megerősítik a bérlő jogi státuszát a bérleti díj egyoldalú megemelésével szemben a 48 hónapra érvényes bérleti szerződés időtartama alatt. „A bérbeadó csak akkor tarthatja fenn a jogot a bérleti díj egyoldalú emelésére, ha erről a bérlővel szerződésben állapodott meg 2020. február 1. előtt" - áll a dokumentumban.
Támogatás nyújtható azoknak a bérlőknek is, akik az iskolák és az oktatási létesítmények bezárása miatt nem tudták használni a bérbe vett helyiséget. A belső terek mellett ez vonatkozhat más területekre, például a parkolókra is.
– tájékoztatott a minisztérium.
A támogatás nyújtásának előfeltétele a bérleti díjról szóló megállapodás megkötése. A támogatási kérelmet a bérbeadó és a bérlő is aláírja.
A támogatás összege nem haladhatja meg a bérleti díj 50%-ának megfelelő összeget. A bérleti díj nem tartalmazhatja az egyéb szolgáltatásokat (például az energiadíjakat), és ha a bérleti díj összege függ a forgalomtól, akkor ezt sem lehet beleszámítani.
Külön támogatási rendszer érvényes azokban az esetekben, amikor a bérbeadó az állami vagyonkezelő.
A támogatási kérelmet elektronikus úton lehet benyújtani a gazdasági minisztérium weboldalán található űrlap kitöltésével. A minisztérium a bérbeadót és a bérlőt is elektronikus úton értesíti a támogatás jóváhagyásáról.