Az alkoholra kivetett adó emelésével és gyakoribb ellenőrzésekkel csökkentenék a balesetek számát
A sofőrök gyakoribb ellenőrzése, az alkoholra kivetett magasabb adó, az alkoholreklám tilalma azon intézkedések közé tartoznak, amelyek csökkenthetik az alkohol okozta balesetek számát - javasolta Szlovákia számára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). Erről Ľubomír Okruhlica, az Egészségügyi Minisztérium szakértője beszélt keddi sajtótájékoztatóján.

A további ajánlások közé tartozik a reklámok és szponzoritás szabályozásának, valamint az alkoholértékesítő helyeken kitett táblák elhelyezésének szigorítása. Szintén fontos a háziorvosi szűrés, illetve tanácsadás, ugyanakkor
az olcsó alkohol minimális egységárának bevezetése is.
„Különösen a fiatalok jutnának így nehezebben alkoholhoz, mivel nincs megfelelő anyagi forrásuk. Vonatkozik ez a társadalmilag szegényebb csoportokra is“ - tette hozzá Okruhlica.
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az alkohol okozta balesetek aránya magasabb, mint azt a statisztikák mutatják.
Ezzel azokra a sofőrökre célzott, akik nincsenek alkoholos befolyás alatt, de a vezetés előtt, korábban ittak. Ők ugyan nem fújják meg az alkoholszondát, de a másnaposság, vagy az elvonási tünetek negatívan befolyásolják a gépjárművezetési képességeiket, rontják a reakcióidőt.
Okruhlica szerint az átfogóbb rendőri ellenőrzés kiszűrné ezeket a sofőröket, ám a rendőrség kapacitásain ez messze túlmutat.