Az abortuszturizmus ellen szólalt fel a KDH
Az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) felszólítja Maroš Šefčovičot, az Európai Bizottság kereskedelemért és gazdasági biztonságért felelős biztosát, a szlovák kormányt, valamint a politikai pártokat, hogy álljanak ki a szubszidiaritás elve, az Európai Unió tagállami szuverenitása és az alapító értékek mellett.
A felhívás oka egy olyan kezdeményezés, amely lehetővé tenné a nők számára, hogy egy másik tagállamban végeztessenek abortuszt, amennyiben ott engedélyezett a terhességmegszakítás. Erről hétfői sajtótájékoztatóján Miriam Lexmann, a KDH európai parlamenti képviselője tájékoztatott.
Az EB a tervek szerint csütörtökön (február 26-án) dönt a javaslatról.
– fogalmazott a képviselő.
Rámutatott: az Uniónak az emberi életet, az emberi méltóságot és a békét kellene védenie, valamint gazdasági javakat teremtenie a polgárok számára. Emellett tiszteletben kell tartania a tagállamok szuverenitását is. „Ide tartozik a szubszidiaritás elve is, amely világosan rögzíti, mely kérdések tartoznak a tagállamok kizárólagos hatáskörébe, és ahol az Európai Uniónak nincs döntési jogköre. A KDH azokat az értékeket kívánja védeni, amelyekre az EU épült” – mondta Lexmann.
Az Európai Unió 2025 szeptemberében jelentette be, hogy megvizsgálja azt a petíciót, amelynek aláírói biztonságos hozzáférést követelnek az abortuszhoz minden nő számára Európában. A kezdeményezést több mint egymillióan írták alá. A nőjogi aktivisták szerint bár a terhességmegszakításhoz való jog az EU legtöbb tagállamában liberalizált, bizonyos országokban – például Máltán és Lengyelországban – továbbra is erősen korlátozott. Ennek következtében az Unióban több mint 20 millió nő nem jut hozzá biztonságos abortuszhoz.
A petíció benyújtói nem a nemzeti jogszabályok megváltoztatását kérik, hanem egy olyan pénzügyi mechanizmus létrehozását Brüsszeltől, amely segítené a liberálisabb tagállamokat abban, hogy ellássák azokat a nőket, akik olyan országokból érkeznek, ahol ezek a beavatkozások nem hozzáférhetők.
Az egymillió aláírás az a minimális küszöb, amely kötelezi az Európai Bizottságot a kezdeményezés megvitatására. A hivatalos benyújtás 2025. szeptember 1-jén történt. Bár a kezdeményezés jogilag nem kötelező érvényű, a Bizottságnak 2026. március 2-ig hivatalos választ kell adnia, amelyben vázolja a tervezett lépéseket.