Átmeneti lakhely vagy tartózkodási hely?
Mintegy két évtizede tapasztalható jelentősebb törvényi változás a szlovákiai magyarok anyanyelvének hivatalos használatában. 1999-ben fogadták el a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, amely elsősorban a hivatalok és a lakosság közötti kapcsolat nyelvhasználati lehetőségeit szabályozza.
Az azóta eltelt időben más nyelvhasználati törvények, módosítások és rendeletek is születtek. Ezzel párhuzamosan azonban többféle kérdőjellel nézünk szembe, vajon a nyelvhelyesség szempontjából melyik kifejezés- változat a helyes?
Milyen színes is a mi magyar nyelvünk, csodálkozhatna el az olvasó, aki nem kerül rendszeresen olyan helyzetbe, hogy beadványokat kelljen írnia, feliratokat szerkesztenie, vagy csak egy közleményt megfogalmaznia, amelyben arról értesíti saját vállalkozásának ügyfeleit, hogy a szesz (vagy alkohol?) köztéri árusítása a vírusjárvány ideje alatt szünetel.
Színes, mert ha Szlovákiában magyarul nyilvánosan akarunk leírni, feltüntetni valamit, előbb-utóbb abba a problémába ütközünk, hogy meg kell keresnünk a szlovák kifejezés magyar megfelelőjét. Ilyenkor a tájékozottságunktól függően felmerülhet a magyarországi kifejezés használata, vagy a szlovák szöveg szó szerinti fordítása, esetleg, ha többféle fordítás létezik, annak valamelyik változata. Ilyen az anyaországban használt polgármesteri hivatal, vagy ennek a felvidéki megfelelője, a városi hivatal, községi hivatal vagy akár a települési hivatal.
Nem az a célunk, hogy nyelvészeti értekezést írjunk, így az egyes példák és azok változatainak vizsgálatát a továbbiakban is meghagyjuk a képzett nyelvészeti fórumoknak. Csak arra szeretnénk rámutatni, mennyire zavaró, hogy bár a nyelvhasználati lehetőségek – még ha rendkívül apró lépésekkel is – bővülni látszanak, a végrehajtás azonban, főképpen az ellenőrzés hiánya miatt, olykor zavaró.
A törvényi előírások elsősorban a hivatali nyelvhasználat lehetőségeit szabályozzák. Mikor, hol és milyen esetben lehet és kell a hivatalos kapcsolatban használni a magyar nyelvet; mikor jog ez és mikor csak lehetőség. Továbbá mikor kell az államnak, a hivatalnak magyarul is kommunikálnia. Törvényeink nem foglalkoznak azokkal az esetekkel, amikor a magánszféra gondolja úgy, hogy magyarul is megnyilvánul.
Vegyünk egy konkrét esetet. Egy szlovák kereskedő úgy dönt, hogy a boltjaiban magyar nyelvű feliratokat is használni szeretne. Mi történik ilyenkor? A leggyakrabban megkéri a magyarul is tudó ismerősét, fordítaná le neki magyarra a szlovák táblák, árcédulák stb. szövegét. Ennél néha „szakmaibb” megoldáshoz nyúl, ha például a Google fordítóprogramját hívja segítségül. Így születnek meg a magyar, sokkal inkább magyartalan szövegek.
A fenti csak egy szélsőséges lehetőség. A mindennapi életben azonban számtalan példát találunk az efféle esetlenségekre. Miért van ez így? Miért vagyunk nagy többségben nyelvileg felkészületlenek egy-egy ilyen kérdésben? Itt sem szeretnénk mélyebb történelmi és nyelvészeti fejtegetésbe bocsátkozni, csak annyit jegyezzünk meg, hogy az utódállamok, köztük Szlovákia, nem biztosítanak elég lehetőséget a szakmai kifejezések, a szaknyelvek művelésére. Hiszen az iskolarendszer magasabb szintjei felé haladva egyre szűkül az anyanyelvi oktatás lehetősége, így később a kommunikációban a többségi, szlovák nyelvű szakkifejezések magyar fordításait használjuk, helyi specifikumként.
Az évek során több civil szervezet tűzte ki céljául, hogy útmutatót biztosít, elsősorban az önkormányzatoknak, majd a közigazgatás többi szereplőjének, illetve az azokkal kapcsolatba kerülő magánszemélyeknek, mit hogyan helyes használni. Ilyen a kisebbségi kormánybiztos hivatala, a Pro Civis polgári társulás, vagy a nemrég alakult Lingua Civis, amelyek szorgos hangyamunkájának köszönhetően mára számottevő fordítás áll rendelkezésükre a magyar nyelv szlovákiai helyes köznyelvi használatát igénylőknek.
A kisebbségi biztos hivatala mellett működő terminológiai munkacsoport mintegy hatezer közigazgatási, jogi kifejezést használó szójegyzéke, vagy a Pro Civis magyar nyelvű mintái, fordításai már tekintélyes forrást jelentenek. Pontosabban jelenthetnek. A források használatának azonban egyik fő problémája (mint azt Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos lapunk kérdésére megjegyezte), hogy az önkormányzatok folyamatosan változnak, így az egyszer már egyeztetett kifejezések egy-egy választás után feledésbe merülnek, a nyilvánosságot érintően pedig állandó probléma a tájékoztatás, a tájékozottság. Vagyis viszonylag kevesen tudnak ezekről a lehetőségekről. (Hozzá kell tennünk, hogy mind a kisebbségi hivatal, mind a Pro Civis információi, tanácsai a nagyközönség számára ingyenesek!) Ezen túl azonban előfordulnak olyan kettősségek is, amikor egyazon szlovák kifejezés az egyes forrásoknál különböző magyar fordításban jelenik meg.
Felmerül tehát a kérdés, nem lenne-e kívánatos, ha a szlovákiai magyar köznyelv használata bizonyos törvényi kötelezettséget is feltételezne? Azaz, szükség lenne egy olyan szervre, amely kötelezően és egyértelműen határozná meg egyes szlovák kifejezések Szlovákiában használatos megfelelőit.
Ez azonban, mint a közéleti kérdések nagy többsége, már politikai kérdés, ezért a szlovákiai magyarság három pártjának a véleményét is kikértük, számolhatunk-e a jövőben azzal, hogy a fordításoknál a szubjektív elem csökkenését egy hivatali jogkörökkel felruházott intézmény létrehozásával érhetnénk el?
A Magyar Közösség Pártja nevében nyilatkozó Őry Péter elnökségi tag, valamint a Most–Híd párt által kompetensként meghatározott Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a nyelvi szabadság megőrzése érdekében nem tartanák helyesnek, ha egy központi szabályozó intézmény garantálná a szlovák–magyar terminológia egységességét. Az Összefogás alelnöke, Orosz Örs már másképp látja a helyzetet. Hetilapunknak küldött állásfoglalásában kiemeli, hogy jobb lenne az egységesült nyelvhasználat, és javasolják egy kompetens felügyeleti és szószedetért felelős szerv létrehozását, amely lehetne a leendő Kisebbségi Hivatal, illetve annak létrejöttéig a kisebbségi kormánybiztos hivatala.
Az anyanyelvünk védelmére és korszerűsítésére több lehetőség kínál megoldást. Írásunk célja mindössze az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a meglevő források használatára, és felvessük a sürgető igényt, hogy ezt a bizonytalan helyzetet megnyugtató módon rendezni kellene. Ha ön idáig jutott az olvasásban, bízunk benne, hogy e két célt sikerült elérnünk.
Megjelent a Magyar7 2021/2.számában.
