2022. március 25., 14:35

Áram nélkül marad a szlovák vasút?

Lehet, hogy Szlovákia vasúttársasága (ŽSR) áram nélkül marad, miután a tavaly az áramszolgáltatásra kiírt tender győztese, az A.En társaság jelezte: nem tudja teljesíteni a szerződésben foglaltakat. Az áram lekapcsolását azzal indokolta, hogy nincs honnan vásárolnia az áramot. Az áramellátás leállítása a vasúti személy- és áruszállítás összeomlását jelentené.

vasút Szlovákia
Fotó: TASR

Szlovákia több mint 3500 kilométernyi vasútvonalának mintegy 40 százaléka villamosított, beleértve természetesen a kulcsfontosságú közlekedési folyosókat is.

A ŽSR áramszolgáltatója, az A.En azzal fenyegetőzik, hogy kikapcsolja az áramot.

A DenníkE portál szerint a szerződéstől való elállás, azaz a villamosenergia-szolgáltatás megszüntetésének időpontja március 18-án, pénteken lett volna, a vonatok azonban továbbra is közlekednek. A közlekedési minisztérium igyekszik megnyugtatni mindenkit, hogy az A.En-nal folytatott kereskedelmi tárgyalások még mindig folyamatban vannak. Mint mondták,  szeretnének kihasználni minden eszközt, hogy ne kerüljön veszélybe az ország egyik kulcsfontosságú infrastruktúrája. A Szlovák Vasút a kérdésben nem nyilatkozik, ezt ráhagyja a tulajdonosi jogaitt gyakorló közlekedési minisztériumra.

Az A.En társaság saját elmondásuk szerint, már decemberben figyelmeztette a Vasutakat, és már akkor, az újonnan megkötött szerződés változtatását kérte, mivel magasabb árakat szeretett volna, mint amivel megnyerte a versenytárgyalást.

A.En-t ugyanis nagyon kellemetlenül érintette az áram árának emelkedése, amely növekedést ráadásul most még az ukrán konfliktus is megfejelt. Az idei áramszolgáltatásra még tavaly novemberben köttetett meg a szerződés, rögzített árakkal, függetlenül attól, miképp is változik a tőzsdén az áram ára.

Amikor a tendert meghirdették, az áramár 81 euró/MWH volt, rá három hónapra, amikor a szerződést megkötötték már 123 euró/MWh volt, és amikor a cég szerződés szerint elkezdte az áramszolgáltatást, már 226 euró volt egy MWh.

A szerződés alapjául a 136 euró/MWh-ás tőzsdei ár szolgált, amit 3,5 euró jutalékkal fejelt meg a társaság a saját költségeire. Eközben manapság éves kontraktusokat 162 euró/MWh, sőt negyedéves lekötésnél már 250 euró/MWh-ás áron is kötnek. Azaz olyan helyzetbe került az A.En, hogy 80 százalékkal alacsonyabb áron kellene adnia az áramot, mint ahogy most be tudná szerezni.

Az A.En elmondása szerint, a szükséges áramot lekötötte a kijevi székhelyű Treidenergoresurs​ ukrán társaságnál, amely a háború kezdetén jelezte, hogy nem tudja teljesíteni a vállalását. Olcsóbb áram híján így az A.En-társaságnak több millió eurós kára származhat az üzletből.

Azzal is érvel a társasság, hogy az európai EEX börzén a 2., 3. és a negyedik negyedévre már nem tud áramot venni. Olyan nagy a turbulencia a piacon, hogy gyakorlatilag leállt a börze. A cseh és szlovák piacra nem adnak el, csak valamennyit a német piacra. A nagy szlovákiai szolgáltatók sem hajlandóak számára eladni, bár van nekik némi feleslegük, de inkább a saját klienseiket szolgálják ki.

Más nagyfogyasztók is jelezték, hogy az áramszolgáltatók nem igazán hajlandóak rögzített árakkal szerződést kötni, hanem csak napi árakon való elszámolással. Ez viszont minden nap változik, például az orosz invázió napján az átlagos ár tízszeresére ugrott. Az áldott békeidőben az árakat akár három évre is le lehetett kötni, most pedig maradnak a napi, illetve a spot árak, ahol még a nap folyamán is változnak az árak. Sőt, több vállalat arról is panaszkodott, hogy egyes szolgáltatóknál hiába kötötték le az árat, a szolgáltatójuk egyoldalúan a napi elszámolásra térne át.

A nagy szolgáltatók is a jövő évi rögzített árú áramszerződések megkötését az orosz-ukrán konfliktus alakulásától tették függővé.

A DenníkE szerint a helyzet állítólag már annyira súlyos, hogy az államnak komolyan fontolóra kellene vennie az energiaágazatban a szükségállapot kihirdetését. A szabályozási törvény felhatalmazza a Hálózatok Szabályozási Hivatalát arra, hogy vészhelyzetekben, amikor villamosenergia- vagy gázhiány fenyeget a piacon, sürgősségi szabályozást vezessen be. A szolgáltatók úgy vélik, hogy ez a helyzet már több hónapja fennáll, és épp itt az ideje, hogy döntéseket hozzanak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.