Andrej Danko szerint az új minisztériummal több jut sportra, létrejön az idegenforgalmi alap
Az új idegenforgalmi és sportminisztérium a tervek szerint más tárcáktól vesz át alkalmazottakat, ezért nem várható a hivatalnoki állomány bővülése – jelentette ki kedden Andrej Danko, az SNS elnöke, a parlament alelnöke.

Hozzátette, több pénzhez jutnak majd a sportszövetségek, az Állami Sporttámogatási Alap, és létrejön az idegenforgalmi alap. Visszautasította azokat a kijelentések, hogy a minisztériumot azért hozzák létre, hogy legyen hol elhelyezni az SNS pártfunkcionáriusait.
– mondta Danko, hozzátéve, e változtatások miatt fontos a hatásköri törvény módosítása és a jövő évi költségvetés parlamenti elfogadása.
Az idegenforgalmi alapba a tervek szerint szintén 30 millió euró kerül.
– vázolta az SNS elnöke.
Danko bízik benne, hogy néhány év múlva a lakosság helyeselni fogja a most létrejövő minisztérium létezését. A feladatai közé tartozna például nemzetközi rendezvények szervezése.
– jegyezte meg.
Az új minisztérium szerinte további idegenforgalmi projekteket irányíthat, és hozzá kerül a Tipos állami szerencsejáték-vállalat.
Dušan Keketi kormánybiztos, az új tárca kijelölt minisztere megerősítette, hogy kis apparátussal működő, digitalizált, csupa profi szakemberből álló minisztérium felállítását tervezik.
– tette hozzá.
Ján Krišanda, az új minisztérium államtitkári posztjának várományosa azt hangsúlyozta, hogy a sportélet valamennyi szereplője örül az új minisztérium létrehozásának.
– szögezte le.
A hatásköri törvény módosításáról jelenleg tárgyal a parlament.