Amikor egyszerre rabosítják a Földalap jelenlegi és volt vezetőjét
A Markíza TV forrásai szerin szerdán a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rabosította Gabriela Bartošovát a Szlovák Földalap jelenlegi vezetőjét, mellette pedig az elődjét is Adriana Šklíbovát is. Sőt magyar vonatkozása is van az ügynek, ugyanis a letartóztatottak között van a Földalap valamikori igazgatóhelyettese, Brunner Borisz is. Brunner 2014-ben és 2018-ban, Diószegen indult a Most-Híd színeiben polgármester-jelöltként, jelenleg is képviselő.

Az ügyhöz hozzákapcsolták Martin Kvietik vállalkozót, aki az ügyvédje szerint szintén a rács mögött, előzetesben töltötte az éjszakát. (Az előző előzetesből Kvietiket még március 11-án engedték ki.) Jelenleg elsősorban Kvietik ügyvédje kommentálta az egész eljárást. Nehezményezte, hogy az egész ügy egyetlen, a vádalkuban részt vevő tanú vallomásán alapszik, és a vallomást két valamikori munkatársa is csak részben támasztotta alá. De hasonlóan érvelnek a Földalap fogvatartott valamikori képviselői.
NAKA a Szlovák Földalap körül szerdán nyolc személyt helyezett zár alá, korrupció vádjával. Az ügyről az agrártárcának sem voltak közelebbi információi, hangsúlyozták a Földalap önállóságát.