Államfőválasztás: Csütörtök reggelig léphetnek vissza a jelöltek
Elképzelhető, hogy tovább fogyatkoznak az államfőjelöltek, ugyanis csütörtök (március 21.) reggel 7 óráig még vissza lehet lépni – írta honlapján a belügyminisztérium. A visszalépők nevét minden szavazóhelyiségben kifüggesztik.

Illusztráció
Fotó:
Facebook
A visszalépő jelöltek neve is rajta lesz a jelöltlistán, ezért figyelni kell a szavazóhelyiségben ezzel kapcsolatban kifüggesztett hirdetményt.
Ha a jelölt a szavazócédula kinyomtatása és hivatalos lepecsételése után lép vissza, adatai szerepelni fognak a szavazócédulán. Ha valaki olyan jelölt sorszámát karikázza be, aki visszalépett, bár a szavazata érvényes lesz, a szavazatszámlálásnál nem veszik figyelembe
– közölte a tárca sajtóosztálya.
A választás kezdete előtt 48 órával lehetséges a visszalépés, vagyis csütörtökön 7 óráig kell megkapnia az erről szóló nyilatkozatot a parlament elnökének.
Hétfőn (március 18.) Andrej Danko bejelentette a visszalépését, ez azt jeleni, hogy jelenleg tíz államfőjelölt van.
Az államfőválasztás első fordulóját március 23-án tartják. Ha szükség lesz rá, a második forduló április 6-án lesz. A szavazóhelyiségek reggel 7-től este 10 óráig lesznek nyitva.
Címkék