Akkor emlékezünk jól Trianonra, ha felfedezzük eszmei gyökereinket - Ablonczy Balázs–Hatos Pál-páros interjú
A Trianont megelőző években a magyar politikai elit tagjai aszinkronban vannak: mindenki mást csinál, mint ami a politikai előéletéből következne – véli Ablonczy Balázs történész, a „Lendület” Trianon 100 kutatócsoport vezetője, akinek Ismeretlen Trianon címmel a napokban jelent meg legújabb kötete. A bűnbakképzés nem feltétlenül tesz jót, ráadásul a történésznek nem is ez a feladata – teszi hozzá Hatos Pál történész, a nagy sikerű Az elátkozott köztársaság című könyv szerzője.
Tabukat is érintő páros interjúnk Trianont övező konszenzusról, „mi lett volna, ha…” kérdésekről és megoldási-feldolgozási utakról.
Néhány kijelentés a műsorból:
Hatos Pál: Trianon kapcsán két álláspont feszül egymásnak. Az egyik továbbra is az áldozatiság narratíváját mutatja: azaz Trianon minden vitán felül álló igazságtalanságát hangsúlyozza – de ezzel kapcsolatban többnyire kizárólag ezt. Ezzel szemben kialakult egy olyan elbeszélésmód, amely Trianon-neurózisról beszél. E megközelítés lényege, hogy a Trianon-jelenséget nem a genocídiumokra jellemző irtózatos gyász következményei, azaz nem egy valódi trauma, hanem egyfajta neurotikus ismétléskényszer tartja életben, ezért sem lehet kigyógyulni belőle.
Ablonczy Balázs: Nem kívánom felmenteni a korabeli magyar nemzetiségi politikát, hiszen lehetett volna sokkal nagyvonalúbb is, de ha az is lett volna, ezzel a nagyon dinamikus, modernizáló nacionalizmussal és a nemzeti szuverenitásra való törekvésekkel szemben akkor sem ment volna semmire.
Ablonczy Balázs:1918-1920 között ez volt az egyetlen olyan helyzet, amelyben a magyar politikai elit valódi döntési pozícióba került. A többi kérdésben ugyanis mindig egy másik szereplőtől függött és valakinek a jóindulatára volt utalva. A magyar békedelegáció végül ezt a lehetőséget – tartva a gazdasági és politikai összeomlástól, amely valós veszélyt jelentett – elvetette. Úgy ítélték meg, ha most nem írják alá, később csak rosszabb jöhet, és – ne feledjük, hogy az utódállamoknak további területi igényei voltak – valószínűleg rosszabb is jött volna.
Hatos Pál: 1918 őszén, amikor az őszirózsás forradalom kitör, mindenki üdvözli a magyar függetlenséget. Mindenki örül annak, hogy egy 400 éves boldogtalan házasság ér véget nagyon gyorsan: néhány hét alatt a független Magyarország küszöbéről a történelmi Magyarország sírboltjába bukik a magyarság. Az persze más kérdés, hogy ki látta ezt előre. Egyáltalán előrelátható volt-e?