Akár 2000 eurós juttatást is kaphatnak a rászorulók Érsekújvárott
Újfajta szociális juttatást kaphatnak a várostól a rossz szociális körülmények között élő érsekújvári lakosok.

Illusztráció
Fotó:
Facebook
Ennek feltételeit júniusban hagyták jóvá az önkormányzati képviselők. Az érdeklődőknek legkésőbb szeptember végéig be kell nyújtaniuk a kérvényt.
A válságkezelési támogatásról szóló szabályok értelmében az egyszeri támogatás összege legfeljebb 2000 euró lehet.
Több alkalommal is megítélhető a támogatás, legfeljebb 500 euró összeghatárig"
- közölte a városi hivatal. A hivatal tájékoztatása szerint 1502 potenciális kérelmező van a városban.
A 2023-as költségvetésben az erre a célra tervezett, megemelt összeg 150 200 euró"
- tette hozzá az illetékes.
A város már korábban kidolgozta azokat az irányelveket, amelyek alapján segítséget nyújthat a nehéz szociális helyzetben levőknek.
Ilyen segítség lehet a fűtési támogatás, amikor tűzifát vagy brikettet adunk a rászorulóknak. Az új támogatás bevezetésével olyan lakosokkal bővül a jogosultak köre, akiknek alacsony a jövedelmük, vagy megnövekedtek a megélhetési költségeik"
- tájékoztatott a városi hivatal illetékese.
Címkék