2021. július 15., 17:40

A volt speciális ügyész letartóztatásban marad

Dušan K. volt speciális ügyész előzetes letartóztatásban marad. A Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) bírónője nem fogadta el a szabadon bocsátási kérelmét. A döntés nem jogerős, a vádlott fellebbezett. A fellebbezésről a Legfelsőbb Bíróság fog dönteni.

Dušan Kováčik
Fotó: TASR

"A bíróság, figyelembe véve a május 18-tól a mai napig tartó időszakot, amikor ismét a vádlott letartóztatásáról kellett döntenie, megállapítja, hogy az előzetes letartóztatás indokai, amelyeket a korábbi határozatban állapított meg, nem változtak" - közölte Pamela Záleská bírónő. Az indoklás szerint Dušan K. vádlott esetében fennáll a kollúzió, vagyis a tanúk befolyásolásának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye. 

Záleská elmondása szerint a bíróság a főtárgyalás alatt megállapította, hogy beigazolódott a vádemelés indokoltsága. Hozzátette: továbbra is fennáll a tanúk befolyásolásának kockázata a vádlott részéről, de nem állítja, hogy ez biztosan be is következne. 

Dušan K. ellen bűnszervezet alapítása, fenntartása, támogatása, kenőpénz elfogadása, hivatali hatáskörrel való visszaélés bűncselekménye és bizalmas információk veszélyeztetése ügyében emeltek vádat. A volt speciális ügyész ártatlannak vallotta magát.

A bazini büntetőbíróságon hat napja folyik a tárgyalás. Dušan K. ellen 2021. október 22-én indult eljárás, azóta előzetes letartóztatásban van. Röviddel a meggyanúsítása után lemondott a speciális ügyészi tisztségéről. 

Március végén Dušan K.-t újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg. A gyanú szerint 50 000 euró kenőpénzt fogadott el Peter K. vállalkozótól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.