A velünk élő kollektív bűnösség - VIDEÓKKAL

Bevezetőjében Szabó Tibor köszönetet mondott Gubík Lászlónak, a Magyar Szövetség elnökének, hogy vállalta a rendezvény fővédnökségét. Szabó bevezetőjében elmondta, Barsbaracskáról származik, amely valaha színmagyar település volt. Abban, hogy ez a helyzet mára megváltozott, több történelmi összetevőnek is szerepe volt. Elmondta, családját közvetlenük is érintette a lakosságcsere. Egy rokonát Magyarországra telepítették át, édesapját pedig csehországi kényszermunkára vitték. Megnyitójában fontosnak nevezte, hogy mindezek ne merüljenek feledésbe.

Simon Attila történész előadásában elmondta, a II. világháború vége után megkezdődött a köz- és társadalmi élet újraszervezése, s mindez magyar nyelven. Azonban ez rövid úton véget ért, a Beneš-dekrétumok kihirdetése után.

A történész elmondta, a nemzetállami tervek szerint Benešék egy olyan Csehszlovákiát képzeltek el, amelyben csak csehek és szlovákok számára van hely, magyarok és németek számára nincs. 

"Ezt a folyamatot nevén kell nevezni, ez etnikai tisztogatás, még ha nem is a legdurvább formája" – fogalmazott. 

A londoni emigráns csehszlovák kormány tervei eleinte a németekre vonatkoztak, később azonban belekerültek a magyarok is. Simon elmondta, a szlovákok eleinte mérsékeltebbek voltak, később azonban ők is észlelték, a nemzetközi helyzet a radikálisabb megoldásoknak is kedvez. Voltak egészen radikális megoldások is, mint például Vavro Šrobár elképzelése a magyarok 70 százalékának kitelepítésével számolt. Csehszlovákia már a fegyverszüneti egyezményben szabályozta volta a lakossági transzfert is, ez azonban nem került bele. Elsőként, már 1945 februárjában az 1938 után betelepülteket űzték el, mintegy 31 ezer embert, akiket 24 órán belül, 50 kilós csomaggal űztek el otthonaikból.

Miért választotta Csehszlovákia az etnikai tisztogatás elvét? – vetette fel Simon. A cseh-szlovák történész szakma szerint ennek két oka lehetett, az egyik a nemzeti veszélyeztetettség érzése, illetve a nemzeti sérelmek megtorlása. Az államhatalom bosszúja azonban messze nem volt arányos az esetleges, 1938-as sérelmekkel. 

Simon elmondta, a második világháború után a népbíróságok perek sorával próbálták bizonyítani, hogy a legtöbb magyar háborús bűnös. 
A bíróságoknak utasításba adták, hogy tömeges perekkel járjanak el a magyarok ellen, akár olyan áron is, hogy a szlovák eseteket nem vizsgálják.
A kollektív bűnösség szolgálatába volt állítva az Esterházy-per is. "A hatalomnak szüksége volt egy olyan szimbolikus ítéletre, amely igazolja a kollektív bűnösséget" – mondta.

Emlékeztetett, a dekrétumok mellett a jogfosztás további eszközei a Szlovák Nemzeti Tanács határozatai voltak, amelyekről szintén nem szabad megfeledkezni.

Köztudomású, hogy a Beneš-dekrétumok a felvidéki magyarság legnagyobb traumáját jelentik – fogalmazott Popély Árpád. 

A történész előadásában elmondta, a dekrétumokra jogtechnikai eszközként azért volt szükség, mert az országnak nem volt törvényhozó testülete. Ezek később emelkedtek törvényerőre, visszamenőlegesen.

A Beneš-dekrétumok at két csoportba lehet sorolni, az egyikbe azok tartoznak, amelyek az állam működését hivatottak biztosítani, a többi a kisebbségek ellen irányult.

Popély elmondta, Beneš 143 dekrétuma közül irányul a magyarok ellen, 13 további 20-25 érinti, érintheti a magyarokat. Ugyanakkor elmondta, senki nem határozta meg konkrétan, melyik az a 13 dekrétum, így ezeket pontosan meg kellene határozni. Hozzátette sok esetben a felvidéki magyarságra nem egy-egy dekrétum, hanem a Szlovák Nemzeti Tanács egyes rendeletei voltak érvényesek.  A legsúlyosabb csapást azonban a vagyonelkobzást és belső telepítéseket  érintő dekrétumok jelentették.

Popély elmondta, a a háború eltel 80 évben a magyarellenes jogalkotás felülvizsgálatára irányuló törekvések már többször megjelentek. Elsőként mindjárt a háború után. Már 1948-ban és 1949-ben voltak erre irányuló törekvések, azonban ezeket a csehszlovák fél rendre elutasította.

Kevésbé ismert tény, hogy agy 1958-ban Csehszlovákiába érkező kormánydelegáció is szerette volna napirendre tűzni a vagyonelkobzást érintő kérdéseket, de Kádár János megbetegedése miatt nem utazott el Prágába, a magyar delegáció pedig nem tűzte napirendre a kérdést. 1968 kissé szabadabb légkörében a Csemadok és az írószövetség tett ilyen irányú lépéseket. A Csemadok Galántai Járási Bizottsága a kassai kormányprogram nemzetiségekre vonatkozó kitételeit, sőt, a felelősök felelősségre vonását sürgetve. Természetesen az államhatalom elutasította mindezeket az indítványokat. 

A pártállam 40 éve alatt nem történt előrelépés ezen a téren, de azóta sem. A kilencvenes évek elején a magyar politikai képviselet részéről volt arra irányuló törekvés, hogy a zsidók és németek meghurcoltatásának elítéléséhez hasonlóan a magyaroktól is kérjenek bocsánatot, de ez nem jutott el a parlamenti szakaszba.

Václav Havel 1991-ben létrehozott egy testületet, amelynek célja a magyar kisebbség háború utáni sérelmeinek orvoslására kidolgozandó javaslatcsomag elkészítése lett volna. Ez a testület is javasolta a bocsánatkérést, de ez sem valósult meg. 

A konferencia fő előadását Fiala-Butora János ügyvéd tartotta. Orosz Örs és Stubendek Attila mellett ő a harmadik azok közül, akik Komáromban feljelentették magukat a Beneš-dekrétumok tagadásának gyanújával. 

Fiala-Butora elmondta, a Beneš-dekrétumok a mai közbeszédben történelmi és jogi kérdésként egyaránt jelen vannak. Az állam 1948-tól ugyan nem folytatta az előző három évre jellemző gyakorlatot, de nem is határolódott el tőle, illetve nem kért bocsánatot.

Az ügy felemás lezárása 1989 után is napirendre került. A restitúciós törvény ugyanis úgy szabályozta az elkobzott vagyon visszatérítését, hogy az csak az 1948 után elkobzott földvagyonra vonatkozzon. Míg a német és a zsidó közösség felé részben, felemás módon történt bocsánatkérés, a magyarok esetében ez sem történt meg. 

Fiala-Butora Angyal Béla kutatásaira hivatkozva elmondta, nem csak a Csehországban keletkezett munkaerőhiány volt a deportálások oka, hanem a csehszlovák állam ezt egyszerű nyomásgyakorlásként használta. Az előadó nagyszüleit például Közép-Csehországba, nem a Szudéta-vidékre deportálták.
Fiala-Butora ismertette a Bosits vs. Szlovákia pert, mely az első ismertebb per volt, amely a dekrétumok alapján történt vagyonelkobzások egyik példája volt. A Legfelsőbb Bíróság arra jutott, hogy az 1946-os konfiskációs határozatot hatályosnak kell tekinteni, és az elkobzandó erdők az örökös tulajdonát képezik. A per jelenleg is folyamatban van, miután nemzetközi szintről újra visszakerült a szlovákiai bíróságok elé.

Az ingatlannyilvántartásban keletkezett kaotikus viszonyokat az 1995-ös ROEP sem tudta rendezni. A mai napig sok olyan földterület van, amelynek jogi státusza bizonytalan. Ezt használják ki bizonyos hivatalnokok és velük együttműködő ingatlanspekulánsok – mondta Fiala-Butora.

Ez  a téma elsősorban a pozsonyi autópálya-építések körüli földelkobzások kapcsán jelent meg a szlovák sajtóban. Az Állami Földalap 2018 után kezdte el szisztematikusan felkutatni és végrehajtani a korábban végre nem hajtott konfiskációs határozatokat. A hivatalnokok egy része ezt az akkori földalapi vezetést megkerülve hajtották végre. Ez mintegy 650 parcellát érint. 2005-ben az igazságügyi minisztérium utasította a közjegyzőket, hogy ha a hagyatékokban a dekrétumok által érintett földterület van, azt vonják ki a hagyatéki eljárásból.

Fiala-Butora elmondta, a Szlovák Földalap mellett az Állami Erdőgazdaság is élen jár, amely az 1945-48 közötti határozatok alapján vesz el erdőterületeket.

A kataszteri hivatalok eljárása változó, mondta az előadó, illetve a bíróságok fellépése sem egységes. 2022-ben a földalap akkori vezetése leállította az elkobzásokat, melyek 2023-ban újraindultak. Ma már érvényes emberi jogi normák védik a magántulajdont. Szlovákia európai uniós csatlakozási egyezménye abból a helyzetből indult ki, hogy a dekrétumokat már nem alkalmazzák. 

Fiala-Butora elmondta, a 104/1945-ös SZNT-rendelet, amely alapján az elkobzások történtek, máig hatályos. Az elkobzások politikailag leállíthatók, ugyanakkor bármikor újra is indíthatók. A megoldást véleménye szerint az jelentené, ha eltörölnék a konfiskációs rendeleteket. Ez esetben azonban kérdéses, hogy ez a múltbeli elkobzásokra is vonatkoznak-e. A válasz jogi szempontból sem egyszerű.

Fiala-Butora elmondta, a dekrétumok ideológiai szempontból is fontosak voltak, kifejezték, hogy Szlovákia a szlovákok állama, és a magyaroknak nincs benne helye. A szlovák jogrendben az államnyelvtörvény, az Alkotmány preambuluma, a közigazgatási beosztás, a választási rendszer, a kisebbségi törvény hiánya stb. nem közvetlenül a dekrétumokból ered, de indoklásukban kísérteties a hasonlóság. 

A dekrétumok ideológiája az állam nemzeti jellegét is meghatározza. A kérdés szerinte nem az érintett területek nagysága, a kárpótlás és a II. világháború utáni rendezés érvényessége miatt számít érzékeny kérdésnek. "A dekrétumok azért érzékenyek, mert nem beszélünk nyíltan a céljukrók, ami egy szisztematikus etnikai tisztogatás volt. Az állam nem a holokausztot torolta meg, hanem folytatta. Ez egy nacionalista politika extrém eszközökkel való megvalósítása volt" – mondta.

Fiala-Butora kifejtette: nem a magyarok és a németek verték szét Csehszlovákiát. A dekrétumok egyfajta beismerése annak, hogy az állam nem volt sikeres a kisebbségpolitika terén, így nem csoda, hogy a kisebbségek üdvözölték a határmódosítást. Ennek a kimondása kellemetlen lett volna az államhatalom számára. 

Az érzékenység oka, hogy Szlovákiában továbbra sem jó kisebbséginek lenni. Mivel az államnak erre nincs megoldása, a kommunimusban is mindig kézenfekvő megoldás az elhallgattatás, melyet a Büntető törvénykönyv 417f paragrafusában is rögzítettek. Az elhallgattatás addig tud működni, amíg az emberek hallgatnak, vagy büntetni kell őket. Ellenkező esetben be kell ismerni, hogy a törvény célt tévesztett. A tabuizálás miatt magyar és szlovák részről sincs tisztázva, mit értenek a Beneš-dekrétumok eltörlése alatt. 

Ezért az általuk kezdeményezett petícióban javasolják a bocsánatkérést, a jelenlegi elkobzások számbavételét, leállítását, és a kártalanítást; a múltbeli sérelmeket számba kell venni, és megvizsgálni a kártérítés lehetőségeit (teljes/részleges/szimbolikus/közösségi), illetve szükséges a többség-kisebbség viszony új alapokra helyezése. A további tabuizálás nem segít. 

A konferencia programja Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség, és Gubík László, a Magyar Szövetség beszélgetésével folytatódott, melyet Szabó Tibor, a Pro Hungarica Communitate Polgári Társulás elnöke vezetett. 

Pásztor Bálint elmondta, Szerbia talán még Szlovákiánál is bonyolultabb politikai terep, az elmúlt néhány évtizedben a helybelieknek elköltözés nélkül is sikerült több állam területén élniük az elmúlt évtizedekben. Felidézte, Szerbiában több rendszerváltás is történt, és a szerb demokratikus erőkkel együttműködve meg tudták valósítani a magyar-szerb megbékélést. "Csak magyar párt képviselhet magyar érdeket, ezt kell a helyi közösségnek megérteni" – mondta.
Gubík László hangsúlyozta a Beneš-dekrétumok kapcsán indított petíció fontosságát, és hangsúlyozta a kiállás fontosságát párt- és civil vonalon egyaránt. 

"2026-ban, amit az elmúlt hetekben, hónapokban átéltünk, az lelki értelemben rokonságban van a kilencvenes évek mečiari gondolkodásával. Az állam ilyen jellegű értelmezése azonban Szlovákiában sem jó – mondta Gubík. – A 21. században ezt az államfelfogást újra kellene gondolni."

Mindezt azzal támasztotta alá, hogy a dekrétumügy kapcsán a régóta hallgató Vladimír Mečiar is megszólalt, kevesellve a lex Beneš kapcsán kiszabható büntetést. 

Pásztor Bálint elmondta, a kiegyezéshez bátor emberek kellenek, helyi és magyar kormányzati szinten egyaránt. Azonban a többség köréből is szükség van bátor emberekre. Ez esetben a Szerb Haladó Párt bizonyult partnernek. "Szerbiában nekünk ezt nem az internacionalista, globalista, baloldali erőkkel sikerült ezt megoldanunk, hanem azokkal a nacionalista politikai erőkkel, akik a 90-es években a milosevicsi rendszerben is aktív szerepet játszottak" – mondta. 
A történelmi megbékélés egyik eszköze az 1944-45-ös, magyarellenes atrocitások képviselőházi elítélése volt. A másnap Belgrádba érkező Áder János akkori magyar köztársasági elnök bocsánatot kért az 1941-42-es túlkapásokért. A megbékélésnek része volt a kollektív bűnösségről hozott korábbi határozat eltörlése. 

Pásztor elmondta, a szerb liberális erők csak egy akadémiaközi vegyes bizottság felállításában voltak érdekeltek. Gubík László szerint az állam története fordítottan arányos a kisebbségekhez való hozzáállással. Az állam több ízben megerősítette a dekrétumokat, így a szerbiaihoz hasonló hatályon kívül helyezéstől nagyon távol vagyunk. Gubík elmondta, Szlovákiában a szuverenista, nacionalista erőkből inkább a régi reflexek törtek elő, ennek a kicsúcsosodása volt a Büntető törvénykönyv módosítása. Így a szlovákiai folyamatok teljes egészében a szerbiai ellentétes irányba haladnak.

Gubík szerint ennek egyik oka a józan ész hiánya, illetve valami olyan politikai érdek, amelyet egyelőre nem tudunk értelmezni. Mindez azonban kizárja a Magyar Szövetséggel való együttműködést a későbbiekben. Ezzel kapcsolatban a felvidéki magyar közösségnek nem az a dolga, hogy a szlovák politikai rendszer koordinátái mentén határozza meg önmagát, hanem elviek és ügyek mentén kell politizálnia. 

Vincze Lóránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta, tegnap a kisebbségi frakcióközi munkacsoportban is téma volt a Beneš-dekrétumok ügye. Mint elmondta, az, hogy 2026-ban Szlovákiában még mindig földeket koboznak el második világháború utáni döntések alapján, a jelenlevő politikusok egy részét is meglepte.

Ugyanakkor a bonyolult európai döntéshozatali mechanizmus nem feltétlenül gyorsítja az ilyen ügyek kezelését, megoldását. Emlékeztetett, az őshonos kisebbségek esetében nem volt politikai akarat a döntéshozatalra, amit más kisebbségek esetében sikerült megtalálni.

Tárnok Balázs jogász a Beneš-dekrétumok kapcsán folytatott nemzetközi tájékoztatási kampányról beszélt. A Magyar Szövetség tavaly novembertől folytat aktív nemzetközi tájékoztatási kampányt a dekrétumok alkalmazásáról. Ennek kapcsán több nemzetközi szervezetet is megkerestek, az ENSZ-szel bezárólag. Tárnok elmondta, az európai döntéshozók tájékoztatása mellett fontos a tengerentúli vezetők tájékoztatása is. A háttérinformációk mellett fontosnak nevezte a véleménycikkek publikálását is. 

Tárnok Balázs elmondta, a kisebbségi intergroup ülésén Gergely Papp Adriannával együtt tájékoztatták az EP-képviselőket, akik közül nem mindenki volt tisztában a Beneš-dekrétumok mai alkalmazásával. Véleménye szerint ez ellentétes az európai uniós joggal és értékekkel, ezért azt várják az Európai Bizottságtól, hogy tegyen lépéseket az ügyben, mely piaci szempontból is aggályos lehet. Hangsúlyozták, a korábbi évekhez képest megváltozott a helyzet, így azt kérték, vizsgálják meg újra a dekrétumok kérdését.

Vincze Lóránt elmondta, a Beneš-dekrétumok Csehország és Szlovákia európai uniós csatlakozási tárgyalásai során is felmerült, ám a két ország biztosította az EU akkori vezetését, hogy a dekrétumokat már nem alkalmazzák. Azóta viszont változott a helyzet. A politikus fontos lépésnek nevezte, hogy a témával a nemzetközi sajtóba is sikerült bekerülni.

Tárnok Balázs kifejtette: ki kell használni, hogy a Beneš-dekrétumok kérdése nem csupán kisebbségi kérdés, hanem egy államilag szervezett földrablás is, melyet Robert Fico kormánya egy nacionalista bástyával igyekszik körülzárni. A témát azonban az európai és az amerikai térben másként kell megszólaltatni, ugyanakkor a nemzeti kisebbségi kérdések tálalása a nemzetközi porondon nem mindig egyszerű.

Vincze Loránt elmondta, a jövőben kötelezettségszegési eljárás is indulhat Szlovákiával szemben, ugyanakkor ide nem kellene eljutni, hanem az adott tagország területén kellene megoldani a kérdést. Tárnok Balázs emlékeztetett, az európai eszköztár széles, de azt sem zárja ki, hogy a jogállamisági eljáráson túl kötelezettségszegési eljárás is indulhat Szlovákiával szemben. 

A cikk folyamatosan frissül.