A védelmi miniszter szerint a SIS és az NBÚ főnöke elleni eljárás nincs hatással a működésükre
Martin Sklenár védelmi miniszter szerint nincs hatással a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) tevékenységére, hogy eljárás indult a vezetőik ellen.

Martin Sklenár
Fotó:
TASR
„A biztonsági szolgálatok védelmét és tevékenységét az egész intézmény biztosítja. Az igazgató személye fontos, de maga az intézmény biztosítja a szükséges tevékenységeket, például a külföldi szervezetekkel való információcserét is. Az intézmények természetesen rendelkeznek a szükséges tanúsítványokkal és akkreditációkkal” – jelentette ki szerdán a miniszter.
Hozzátette, nem jelent gondot, hogy az igazgatóhelyettesek fogják irányítani az intézményeket.
A vezetők ellen indított eljárás felvet bizonyos kérdéseket, de alighanem az egyetlen módja a helyzet stabilizálásának a mostani állomány kihasználása, amely jelenleg a rendszerben dolgozik”
– tette hozzá.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) múlt héten több személy ellen indított eljárást a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében, köztük az SIS és az NBÚ igazgatója ellen.
Címkék