A vádlott távollétében tárgyalja az exrendőr ügyét a Legfelsőbb Bíróság
A Legfelsőbb Bíróság szenátusa a vádlott távollétében tárgyalja Marián K. volt rendőr korrupciós ügyét – tájékoztatott csütörtökön Juraj Kliment, a szenátus elnöke, és hozzátette, teljesültek a nyilvános tárgyalás megtartásának feltételei.
A vádlott Bosznia-Hercegovinában kért menedékjogot, az ottani hatóságok elutasították a kiadatását Szlovákiának.
- mondta Kliment.
Martin Bezák, a vádlott védőügyvédje közölte, nem ért egyet a döntéssel. Szerinte
nem voltak meg a csütörtöki nyilvános tárgyalás megtartásához szükséges jogi feltételek.
Daniel Mikuláš, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze szerint ezek a feltételek teljesültek.
A nyilvános ülésen a vádlott fellebbezéséről tárgyalt a bíróság, amelyet a Speciális Büntetőbíróság (SZB) tavalyi ítélete ellen nyújtott be. A bíróság 11 év börtönbüntetést szabott ki a vádlottra korrupció miatt. Az ítélet nem jogerős.
Csütörtökön délelőtt a szenátus elnöke felolvasta a védelem által benyújtott fellebbezés szövegének nagy részét. A dokumentum ismertetése után a tárgyalás a bizonyítás kiegészítésével folytatódott.
A bíróság felolvasta egyebek között a vádlottnak az előkészítő eljárás során tett vallomásait. Marian K. a 2021 júniusi kihallgatás során azt mondta, hogy „a rendszer” része volt. Kliment felolvasta a vádlott és Bernard S. 2021 augusztusi szembesítése során felvett jegyzőkönyvet is.
A védelem kifogásolta Marian K. előkészítő eljárás során tett vallomásának felolvasását. Bezák azzal érvelt, hogy védence tanúvallomást tett a Speciális Büntetőbíróságon, a főtárgyalás során, és a fellebbviteli eljárás során telemost útján kért kihallgatást.
A vizsgálati fogsága idején Marián K. részben beismerte a bűncselekményeket, de a Legfelsőbb Bíróság főtárgyalásán már azt állította, kényszer alatt tett beismerő vallomást, és kérte, hogy mentsék fel a vádak alól.
Marián K.-t azzal a vádolják, hogy Bernard S., a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi osztályának volt igazgatója közvetítésével 25 ezer euró kenőpénzt fogadott el Norbert B. üzletembertől.