A törvénysértő bíróknak számolniuk kell a következményekkel
Mindenkinek, aki törvényt sért, számolnia kell azzal, hogy a hatóságok egy idő után felfigyelnek a tevékenységére. Ez a bírókra is vonatkozik, jelentette ki csütörtökön Gál Gábor igazságügy-miniszter, reagálva a pozsonyi bírókat érintő rendőrségi razziára.
Fotó:
TASR
Nem örülök neki, hogy a bírók között olyanok is akadnak, akik nemcsak hogy nem járnak elöl jó példával, de még a törvényeket is megsértik. Láthatjuk ugyanakkor, hogy a bűnüldöző szervek végzik a munkájukat”
– mondta Gál, hangsúlyozva, hogy az igazságügyi tárca szorosan együttműködik a hatóságokkal.
Hiszem, hogy a mi munkánk is elősegíti az állami intézményekbe vetett közbizalom helyreállítását”
– zárta a miniszter.
A rendőrség szerdai razziája többek között Monika Jankovská, Andrea Haitová, Denisa Cviková és Vladimír Sklenka bírókat érintette, valamint Norbert Bödör vállalkozót. Utóbbi ügyvédje, Adrián Kucek a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy lefoglalták Bödör mobiltelefonját, de eljárás nem indult ellene.
Címkék