A településlista, mely ápol, s eltakar
Szlovákia kormánya január végén elfogadta azt a listát, amelyen azok a települések találhatók, ahol a kisebbségi közösségek aránya eléri a 15%-ot, s így a kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezései alapján jogosultak bizonyos esetekben kisebbségi nyelven is ügyintézést folytatni, továbbá kötelező kisebbségi nyelven is feltüntetni a település megnevezését a helység kezdetét és végét jelentő táblákon.
A lista, az ahhoz kapcsolódó lehetőségek, vagy akárcsak a táblák nemcsak elsődleges céljukat töltik be, hanem szimbolikusan a többségi nemzet – kisebbségi közösség viszonyát is bemutatják, hiszen a pozitívumokat kiemelik, a hátrányos megkülönböztetést pedig igyekeznek eltakarni.
Az eddigi lista az 1991-es népszámlálás alapján 1999-ben összeállított lista volt. Ez az azóta eltelt időszak demográfiai folyamatait tekintve – mivelhogy azóta folyamatos a fogyás – egy magyar szempontból kedvezőnek mondható lista volt.
Azaz két egymást követő népszámláláson elért legalább 15%-os kisebbségi közösségi jelenlétre. A módosításban volt egy kiegészítő rendelkezés, hogy ezeket a százalékarányokat a 2011-es, illetve a legutóbbi 2021-es népszámlálás adatai alapján kell először számolni. E szerint a legutóbbi népszámlálás alapján erre a listára csak felkerülhettek újabb települések; kihúzni településeket most nem lehetett, mivel ahhoz az kell, hogy három egymás követő népszámláláson egyszer se teljesüljön a kisebbségi 15%-os küszöböt.
Lekerülni a listáról – ha addig nem változik a szabályozás – majd 2031-ben, a következő népszámlálás után lehet azoknak a településeknek, amelyek 2011-ben és 2021-ben sem érték már el, és 2031-ben sem fogják elérni a 15%-os arányt. Ennek alapján ezt a szabályozást a kisebbségekkel szemben méltányosnak is lehet nevezni.
Persze ez akkor mondható ki, ha magának az ilyen szabályozásnak a tényét elfogadjuk. Horony Ákos ezt a fajta szabályozást alapvetően nem tartja helyesnek, s ezzel az álláspontjával nincs egyedül. Az Európa Tanács Nyelvi Kartájának szakértői bizottsága sem tartja elégségesnek a fix százalékarányban meghúzott határt, hanem ennél sokkal rugalmasabb eljárást vár el.
A Nyelvi Karta szakértői bizottsága éppen ezekre a kisebbségekre odafigyelve javasolja azt, hogy minden közösség helyzetét és lehetőségeit külön is meg kell vizsgálni. Nyilvánvaló, ehhez az is szükséges, hogy a többségi társadalom, illetve az államizgatás nagyvonalúan, a lehetőségeket tágan és nem szűken értelmezve álljon a megoldás kérdéséhez. A magyar közösség körében is van példa ilyen visszás helyzetre. A hivatali nyelvhasználati jogot a törvény ugyanis a hivatal székhelyéhez köti.
Ilyen esetben például Léván, ahol a magyarok aránya 15% alatt van, de a Lévai járás egyes települései jóval e fölött az arány fölött rendelkeznek magyar lakossággal, mégsem tudják az anyanyelvüket a járásközpontban használni, mert a merev szabályozás ezt nem teszi lehetővé.
A mintegy háromezer magyar anyanyelvű lévai lakos pedig önmagában is elegendő lenne arra, hogy a magyar nyelvhasználat jogát törvényileg és a gyakorlatban is e városban biztosítsák.
Ahogy Horony elmondja, van további probléma is a nyelvhasználati küszöbbel, a település lakosai között ott vannak azok is, akik a népszámláláson semmilyen nemzetiséget nem adtak meg.
Korrekt nemzetiségi arányt akkor lehetne felállítani, ha a település azon lakosai képeznék a számítás alapját, akik megadtak valamilyen nemzetiséghez való tartozást. További előrelépés lenne, ha az arányszámítást nem a nemzetiséghez, hanem az anyanyelvhez kötnék, hiszen eleve nyelvhasználati rendelkezésekről van szó.
Visszatérve a településlistához. A mostani bővülés elsősorban 88 ruszin és 64 roma településsel való gazdagodást jelent. Öt magyarlakta településsel is bővül a lista, ebből viszont négy csak azért került fel most a listára, mert időközben szétválás eredményeképpen jöttek létre és eddig nem voltak rajta, bár a nyelvhasználati küszöb feltételének korábban is már megfeleltek volna. Ilyen település Ebed, Patonyrét, Kismácséd és Alsócsitár.
Ami számunkra lényeges és érzékelhető változást jelent majd, hogy a 2022-es, ún. Gyimesi–Horony-féle táblatörvény eredményeként immár kötelezően fel kell tüntetni a magyarlakta települések településrészeinek magyar nevét is.
A valóságban viszont ezek a táblák csak ott fognak kikerülni, ahol a településrész egy különálló lakott helyet jelent, vagyis az adott településrész belterületét külterület választja el a településtől.
Dunaszerdahelyi példa erre, hogy míg a várossal egybeépült Sikabony nem kap külön táblát – szlovák nyelvűt sem –, a várostól jól elhatárolható Ollétejednek viszont jár a településrészt jelző tábla.
Január 20-én a minisztérium új műszaki előírásokat adott ki, amelyben részben figyelembe vették Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és a minisztériumi tárgyaláson kíséretében részt vevő Horony Ákos által korábban javasolt változtatásokat.
Az eredeti minisztériumi javaslat egyáltalán nem volt összhangban a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel, de a végső változat is felemásra sikerült. Ahogy azt már korábban megírtuk, az a furcsa helyzet állt ugyanis elő, hogy a közlekedési minisztérium táblákra vonatkozó előírásai szűkebb megvalósítást tesznek lehetővé, mint ahogy azt a Gyimesi György által kezdeményezett törvénymódosítás előírja, például bizonyos táblák esetében a minisztériumi szintű műszaki előírás kizárja, hogy kisebbségi nyelvű felirat kerüljön rá, miközben a magasabb szintű kisebbségi nyelvhasználati törvény erre kimondottan lehetőséget ad. Horony szerint egy műszaki normának a törvény által biztosított jogot teljes körűen kell a gyakorlatba átültetnie és nem korlátozhatja azt.
Horony ezt is kifogásolja, hiszen az Európában általános gyakorlat nem véletlenül azonos írásmódot alkalmaz, s nem különböztetik meg a kisebbség nyelvét ily módon, hanem a közlekedési táblákon jellemzően mind a betűtípus, mind a betűméret azonos - például lásd a mellékelt képen a szorb nyelvű közlekedési táblákat Németországban. Az eltérő betűtípus ugyanis elkerülhetetlenül rosszabb olvashatóságot is jelent, a szimbolikus másodlagos üzenetéről már nem is szólva. Horony szerint elegendő megkülönböztetés az, hogy a szlovák szöveg szerepel mindig az első helyen, vannak ugyanis országok, ahol még a sorrend is aszerint változik, hogy melyik nyelv többségi az adott településen, mégsem tévednek el a sofőrök.
Az ilyen problémák megoldásának gyorsítását is szolgálhatja a szeptemberi előrehozott parlamenti választások ténye, hiszen a politikusok kampányüzemmódba kapcsolva intézkedhetnek az ilyen „közérzetjavító” kérdések megoldásában.
Talán ez vezérelhette Eduard Heger kormányfőt is, amikor január közepén találkozóra invitálta Forró Krisztiánt, a Szövetség párt elnökét, aki lapunk kérdésére elmondta, a kormányfőnek jelezte, hogy a településlista még nincs elfogadva, illetve, hogy ez a lista miért fontos.
"Heger akkor olyan ígéretet tett, hogy a kérdésnek utánanéz, majd vissza is jelzett, hogy két héten belül elfogadják azt. Ez meg is történt. Ugyanígy ígéretet tett a kétnyelvű táblák kérdésének megoldására is. Itt viszont még mindig nincs meg az az eredmény, amit szeretnénk, úgyhogy ezzel kapcsolatban még további lépéseket teszek, hiszen a helyzet nincs teljesen összhangban azzal, amit a törvényben elfogadtak. Nekünk az eredmények a fontosak, s nem elsődleges célpont, hogy ez a kampány során vagy azon kívül születik meg. Remélem, hogy február második hetében lesz már ezzel kapcsolatos plusz információ is, akkor külön tájékoztatni fogom a lapjukat, portáljukat" – zárta beszámolóját Forró.
A pártelnök információit természetesen haladéktalanul megosztjuk olvasóinkkal a ma7.sk portálon vagy a Magyar7 legközelebbi számában.
