A települések igazságos finanszírozását sürgeti a Magyar Szövetség - VIDEÓKKAL
Egy immár két évtizede érvényben lévő szabály megváltoztatásával tenné igazságosabbá és szolidárisabbá a Magyar Szövetség (MSZ) azt a rendszert, amely a városok és falvak finanszírozásának módját határozza meg. Ahogy azt a ma7.sk portálon a napokban megírtuk, a települési önkormányzatok a bérből és fizetésből élők, illetve az egyéni vállalkozók által befizetett adó nagy részét kapják meg, az elosztás viszont már nem arányosan történik.

S ami ezt a rendszert antiszolidárissá, sőt, igazságtalanná teszi, az az, hogy ezek a plusz juttatások nem egy további forrásból jutnak ezekhez az önkormányzatokhoz, hanem a többi település kárára. Azaz a majd háromezer szlovákiai település pénzéből vesznek el a célból, hogy a 9 nagyváros többlettámogatását biztosítani lehessen, illetve a háromezer szlovákiai település közül mintegy 1700 kap arányaiban kevesebb pénzt a magasabban fekvők pluszbevétele végett. Ezek a lényeges megállapítások hangzottak el a MSZ pozsonyi székházában tartott sajtókonferencián Gubík László pártelnök és Őry Péter, a párt alelnöke részéről. Mindketten hangsúlyozták, hogy nem látják semmilyen különleges okát annak, hogy ilyen megkülönböztetés legyen a települések között, sőt, hozzátették, hogy például a klimatikus viszonyok változása épp inkább azt idézi elő, hogy az alacsonyabb fekvésű, jellemzően déli részeken egyre többet kell hűteni, míg a magasabban fekvő településeken egyre kevesebbet kell fűteni.
A régóta fennálló probléma mostani kezelésének aktualitását az adja, hogy Szlovákia pénzügyminisztériuma változásokat szeretne végrehajtani a mostani rendszer egyes - de nem a fentebb említett alapvető – rendelkezéseiben.
Azaz az ilyenkor szokásos tárcaközi egyeztetési folyamat során az államigazgatás, de a nyilvánosság is véleményezheti a törvényt, illetve a készülő változásokat. Ezt a lehetőséget szeretné kihasználni a MSZ azzal, hogy országos aláírásgyűjtésbe kezd acélból, hogy a sajtótájékoztatón elmondott visszásságokat is ki lehessen gyomlálni a most érvényes törvényből. Ezeket a javaslatokat egy petíció formájában lehet a tárcaközi egyeztetés folyamatába bekapcsolni, s a petíciónak minimum ötszáz támogató aláírást kell tartalmaznia. Ahogy Gubík László, illetve Őry Péter kijelentették, ennél lényegesen több polgár kézjegyét szeretnék a petíció alatt látni.
Még a petíciót megelőzően, november 7-én Gubík László pártelnök levéllel fordult Robert Fico kormányfőhöz (SMER-SD), hogy egy személyes találkozót kérve ismertesse a települési finanszírozás visszásságait, illetve a változtatásra tett javaslataik lényegét. A levél érdekessége, hogy Gubík olyan módját választotta a probléma konkrét leírásának, melyben pontosan kiszámolja, hogy a kormányfő szülővárosa, Nagytapolcsány mennyi pénzzel lenne gazdagabb, ha azt egy kiegyenlített, igazságos rendszer szerint határoznák meg. Nagytapolcsány, mivel sem az 50 ezres lakosságot, sem a 300 méter tengerszint feletti magasságot nem éri el, egy kiegyenlítettebb rendszerben mintegy 600 ezer euróval kaphatna többet a legutóbbi járandóságánál.
Hozzátették, bár a szlovákiai magyarság elsődlegesen a déli, alacsonyabban fekvő vidékeken él, a kérdés ugyanúgy érinti az itt élő szlovákságot is, így finanszírozási rendszer kimondottan regionális, s nem elsődlegesen nemzetiségi probléma. Őry előrejelezte azt is, hogy az általa vezetett Pro Civis polgári társulás külön petíciót is indít, amelyhez várhatóan szlovák polgármesterek is csatlakozni fognak.
A petíció ide kattintva az internetről is letölthető.
A sajtótájékoztató alább megtekinthető: